Belépés
Keresés
Kategóriák
Válaszadók toplistája
1. hatibacsi 20036
2. decotext 17332
3. geptop 16374
4. donaldduck 15550
5. hatarvadasz 13569
6. xenos 9874
7. feerko 9543
8. ibicimama 9280
9. piktorka2 9131
10. foxworkinspace 8624
Kinek a válaszát találták legtöbbször helyesnek?
1. ibicimama 1056
2. xenos 1031
3. dnemethk 845
4. hatarvadasz 810
5. donaldduck 744
6. pola62 730
7. geptop 665
8. hatibacsi 630
9. sunchat 489
10. gergelyferi 459
Helyesnek talált válaszok aránya
Tudjátok.hu már az Androidos készülékeken is!
Úton van? Épp válaszra lenne szüksége?
Tegye fel a kérdését!

Egy piros lámpánál is felteheti már kérdéseit, nem kell keresgélnie. Amint válasz érkezett a kérdésére, vagy új kérdés került fel, az alkalmazás jelezni fog.

Ön is segíthet másoknak, ha tudja a kérdésükre a választ, mivel az alkalmazás segítségével válaszolhat is.

Letöltés
Min dolgozik jelenleg Baksay-Róka Béla?

KultúraMűvészetek
A kérdést írta: foxworkinspace ( 2016.01.26. 15:29 )
Válaszok száma: 22
Címkék: dolgozik, jelenleg, baksay, béla,
1 2 3 
Válaszok Új válasz
keidzsitakesima 2016.01.30. 02:54 (#12)
Baksay-Róka Béla

PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...

elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás

V. ####. december 7., szombat — It's a show time!

Gemmin már másfél hónapja otthagyta a biztosítót, nem bírta tovább. Eldöntötte: így vagy úgy, de végre a maga ura lesz, van mire alapoznia. Anyjával és Fiorellával is összeveszett, ugyanis mindkét asszony komolyan aggódott amiatt, hogy Gemmin az utóbbi másfél-két hónapban feltűnően sokat fogyott; Fiorella szavaival: úgy nézett ki, mint egy agárkutya. A két asszony azon a véleményen volt, ha képességének gyakorlása ilyen riasztó következménnyel jár testi állapotára nézve, akkor fel kell hagynia vele. Gemmint azonban nem lehetett meggyőzni, ő a felemelkedés lehetőségét látta szemei előtt lebegni és erősítgette: csak az intenzív felkészülés miatt fogyott a kelleténél többet, de már lazíthat a tempón.
Fiorella külön is neheztelt rá amiatt, hogy egy bizonytalan kimenetelű és az egészségére is káros ,,színjáték" kedvéért hagyta ott az állását. Sem ő, sem az anyja nem akart eljönni a bemutatóra, és ez fájt Gemminnek, de úgy gondolta, ha a Costabannal létrejött egyezségben megadott három hónap alatt be tudja bizonyítani, hogy anyagilag nem jár rosszul, akkor mindkét asszony kénytelen lesz elismerni az igazát. Ha pedig a fellépései révén világhírre tesz szert, akkor már ő diktálhatja a feltételeket, és maga döntheti el, mennyi terhelést vállal magára.
Costaban az előző hét végén értesítette, hogy minden előkészület megtörtént a bemutatóra. Két hete jelentek meg az első plakátok a városban, amelyek akkora hírverést csaptak, hogy már az első héten elővételben elkelt az asztalfoglalások több, mint 70%-a, pedig Costaban igazán nem volt szívbajos a jegyárak kalkulációjánál: a legolcsóbb is 350 pesoba, nagyjából 50 dollárba került, a színpadhoz legközelebbiekért pedig 1 500 pesot inkasszált. A műsort egyedi világszenzációként, Gemmint pedig mint indiai mágust aposztrofálták, aki valóban minden trükk nélkül — pusztán az akaratával — képes tárgyakat mozgatni, és szinte a semmiből tárgyakat teremteni.
Kedden éjjel tartották a főpróbát, ami nem sikerült jól. Bár szünnap volt, az éttermet egy kereskedelmi társaság borsos áron mégis kibérelte, ami miatt hajnali fél négyig várniuk kellett. Gemmin meg a tánckar már nagyon türelmetlen volt, és amitől Costaban tartott, hogy ugyanis túl hosszúra nyúlik a körítés — bekövetkezett. Végül is úgy könyvelték el a dolgot: ha rossz a főpróba, akkor a premier sikeres lesz...
Gemmin mostanra egy kissé lehiggadt, és már ,,csak" egyszerűen lámpaláza volt, amikor este kilenckor felment a Miradorba. A mulató zsúfolásig tömve, Costaban lelkendezve várta.

22:00 — A fényből...

A sejtelmes félhomályban halk szitármuzsika szólt. A helyiség bejáratával szemközt álló, emelhető-süllyeszthető színpadon függőleges fehér füstoszlop jelent meg, néhány pillanatig sűrűn gomolygott, majd utánpótlását vesztve lassan szétoszlott, hogy feltáruló helyén láthatóvá váljék az aranylón csillogó testű, sokkarú Durgá, amint papnőktől körülvéve, lecsukott szemhéjakkal, teljes padmászana pózban ül egy emelvényen. Néhány másodpercig semmi nem történt, majd a mitológiai kompozíció középpontjában lévő istennő hirtelen felnyitotta szemeit, fenségességének tudatában jobbra-balra pillantott, teste alig észrevehetően megrezdült, karjai apró mozdulatokat tettek, aztán az ujjak, a karok és szemek mind egyre összetettebb szimbólum-rejtvényekké kezdtek elevenedni, miközben a négy papnő ellibbent mellőle, majd a mind ritmusosabbá, tekervényesebbé váló tradicionális hindu zene tobzódó motívumait kultikus táncukkal kiteljesítve forgolódtak körülötte, hogy a bódító muzsika és a remek koreográfia eme összetett hatásával készítsék fel a nézőket a rájuk váró különleges élményre. Öt perc telt el így, majd zene és mozgás fokról-fokra visszafogottabbá vált, Durgá pillanatról-pillanatra közelebb került eredeti állapotához, papnői lassanként újból köré gyűltek, s térdelő, hódoló helyzetben előre hajolva közrefogták, míg végül egyre sűrűbbé váló ködfátyolban maga Durgá is időtlen mozdulatlanságba dermedt.

A taps után egy konferanszié jelent meg a színpad-folyosónál: üdvözölte a publikumot és elmagyarázta, hogy mire számíthatnak, mire kell felkészülniük és hogy szó sincs trükkről, bűvészkedésről, mindent látni fognak, semmi sem lesz elleplezve, eltakarva, majd felkérte őket, hogy a produkcióhoz ajánljanak fel olyan — lehetőleg minél egyedibb, különlegesebb formájú, és lehetőleg minél terjedelmesebb — tárgyakat, eszközöket (kivéve pénzt), amelyekről okkal feltételezik, hogy azokat a mágus — ez volt Gemmin — nem tudja ,,csak úgy", a turbánjából elővarázsolni, vagy egy 3D-s nyomtatóval ,,alattomban" kinyomtatni; egyúttal tájékoztatta a publikumot, hogy körükben van egy hivatalos közjegyző, egy ékszerész, egy hivatásos bűvész és egy illuzionista is (a megnevezettek itt sorban felálltak helyükről és meghajoltak a nézők felé), akik személyükben garantálják a produkció tisztaságát és azt, hogy a felkínált személyes tárgyak épségben és eredeti, változatlan és hiánytalan formájukban kerülnek majd vissza jogos tulajdonosaikhoz. A műsorgazda végül felhívta a vendégközönség figyelmét az asztallapokra festett, egyedi azonosító számokra, valamint az ugyancsak minden asztalon megtalálható, s a számozással megegyező sorszámú tálcákra, majd felkérte a közönséget, hogy a produkció érdekében felkínált tárgyaikat helyezzék az utóbbiakra.
Miután a konferanszié mindezt elmondta, négy, száriba öltözött lány körbement a teremben és a vállalkozó kedvű emberektől kezdték begyűjteni a számozott tálcákat a rajtuk lévő tárgyakkal.
Egy férfi az elnyűtt számológépét rakta az asztalához tartozó tálcára, egy asztaltársaság szépasszonya a széptevője Rolex óráját könyörögte le a megszeppent caballero karjáról, egy házaspár férfitagja a számukra imént kihozott, és már megkezdett Don Perignon pezsgőt ,,áldozta fel", de akadt könyv, fénykép, sőt, még egy melltartó is! A legértékesebb darab azonban egy gyáros élveteg feleségének széles és vastag arany karkötője volt — jó huszonöt dekát nyomhatott —, s a férj majdnem lenyelte a szivarját, amikor észrevette, hogy a nej kezdi lecsatolni az ékszert...
Mindeközben a zsinórpadlásról — mintegy az istenek magasából aláereszkedve — ködfátyolon át bocsátották le Gemmint, aki az elmélkedő Buddha pózában, lecsukott szemmel, csaknem meztelenül — határozott kontúrú bordákkal (tehát soványságában is hitelesen) —, bronz-barnára sminkelve ült a fülkéjében.
Időnyerés céljából abban állapodtak meg, hogy Gemmin a show megkezdése előtt 5-10 perccel helyezkedjen el a hengerben és kezdjen el ,,alapozni", vagyis fogjon hozzá az energiagömb leképezésének előkészítéséhez, de úgy időzítsen, hogy a színpadra emelés pillanatáig lehetőleg ne materializálja a gömböt. Gemmin azonban túl gyors volt, a türkizkék gömb már ott lebegett a fülke tetejével egy magasságban, az előtt mintegy 3 méterrel, s már a környezeti hatást gátló erőtér fényudvara is körbevonta a testét.
A konferanszié felhívta a nézők figyelmét a gömbre, elmagyarázta a mibenlétét és elnézést kért, amiért csak a keletkezését követően tudtak bekapcsolódni, de ecsetelte, hogy olyan képességek mozgósításánál, mint amilyenekkel Gemmin rendelkezik, nem lehet szigorúan ragaszkodni az időzítéshez, egyúttal biztosította a nézőket, hogy ezt követően már nem maradnak le semmiről, mert a lényeg ez után következik. A műsorgazda intett a műszakiaknak, akik kioldották a henger-palástot a talpazatához illesztő kapcsokat, majd a talpazat nélküli, üres hengert visszaemelték a mennyezetbe. A száris lányok eközben végre is összeszedték a különféle holmikkal megrakott tálcákat, melyeket a megbeszéltek szerint a színpad előterében elhelyezett, két, félköríves s mintegy 160-170 cm. magasságú fémállványokra pakolták, miközben a két ,,start"-állvány elé más színpad-segédek odakészítettek egy-egy cél-állványt is, hogy Gemminnek legyen hová ,,landoltatnia" a másolatokat. Amint ez megtörtént, a segítők kivonultak, s a helyiséget a feszült várakozás csöndje ülte meg.
A színpadot csak felülről világították. A speciálisan fókuszált fényszórók egy részének fénye az állványokra vetült, másik részük szintén egyfajta fényhengert vont Gemmin köré: tökéletes megvilágítást adva a testére, de a fénygömböt elkerülve, s egyúttal a színpadon kívüli környezetet sötétben tartva.
Gemmin érzékelte a henger-palást felvonását és látta azt is, amint a lányok ráhelyezték a tárgyakat az állványokra, majd kivonultak. Várt még néhány másodpercet, azután az energiagömbből háromfelé osztott sugárkévét bocsátott ki: egyik ágával a már kékes-zöld fényudvarral vibráló testét vonta be, miáltal most már pompázatos zöld-arany dicsfény vette körül, majd a két start-állványt vette sorra, és lassan, nagyon lassan kezdtek együtt felemelkedni, előbb függőleges irányban, majd három reflektor rájuk vetülő sugarában a publikum felé mozdultak. Az első asztalok fölé érve, kis ideig együtt maradva megállapodtak, majd Gemmin a két állványt a döbbenten ámuló nézők feje fölött az ablakok felé kezdte távolítani, aztán azoktól néhány méternyire lebegtetve, egy nagy körív mentén külön-külön a szórakozóhely két átellenes oldalába utaztatta, ott újra megpihentette, majd végül a kör mentén ismét egymás felé irányítva, kezdte lassan magához ,,visszaterelni" őket.
Az állványok hirtelen megrezdültek. Gemmint erős fáradtság-roham öntötte el, és ez azonnal átvivődött a produkcióra is: a tárgyakat tartó tálcák meginogtak, és magasságukból is vesztettek — ő maga is megdőlt a levegőben. A közönség morajlani kezdett, néhány hölgy megkockáztatott egy-egy sikkantást. Természetesen Gemmin mindezt nem hallotta, és az embereket sem igen látta, kizárólag a ,,háromtest-problémára" összpontosított. Lassan folytatta, de már közvetlenül maga felé fordította a mozgás irányát, hogy rövidítsen. Pánikba esett, amitől ijesztő légszomj tört rá, kapkodnia kellett a levegőt.
Az volt az igazság, hogy megváltoztatta a forgatókönyvet! Eddig ugyanis nem volt szó arról, hogy a műsornak ebben a szakaszában az állványokkal együtt lebeg — a személyes levitáció3 ,,varázslatát" későbbre tervezték —, s ez most komoly plusz terhelést jelentett, de mindenképpen sikert akart.
Veszettül dobogott a szíve. Össze kellett szednie magát, ha nem akart botrányt. Előbb neki kellett visszavonulnia, hogy biztonságba kerüljön. Nem nézte a közönséget — elég volt a tudat: a csupa ijedt pofa tudata, — magára meg a két állványra fókuszált. Végül is baj nélkül visszaevickélt, aztán lassan a ,,társutazókat" is a színpad elé kormányozta, csak a talajra helyezés volt a kelleténél kissé keményebb. A Don Perignon meglódult, kóválygott egyet-kettőt, majd — szinte mint egy lassított felvételen — komótosan rádőlt a mellette lévő tálcára, arra, amelyiken a melltartó volt. A pezsgősüveg nyaka beleakadt a pántba, magával rántotta a kis holmit, s ilyképp' ,,feldíszülve" leesett az állványról, de olyan szerencsésen, hogy habár a dugó kiröppent a padlóra zuhanástól, az üveg mégsem tört össze, ám az asztalok közé gurulva végiglocsolta a parkettet, s ez a jelenet azonnal felszabadult nevetést és viharos tapsot váltott ki a nézőkből.
Noha a feszültség mindennek következtében oldódott, mindenki láthatta, hogy Gemmin kizökkent a produkcióból.
— Íme, a telekinézis csodája, Hölgyeim és Uraim! — tapsolt nevetve a konferanszié a helyzetet mentendő — Ha akarta volna, biztosan nem sikerül!...
A műsorgazda még megköszönte az ovációt, majd emlékeztetett, hogy a mágus fő attrakciója még csak ez után következik, de minthogy látta Gemmin időkérő mozdulatát, néhány percnyi pihenőt és türelmet kért a publikumtól, mialatt garantáltan senki sem fog unatkozni a Miradorban, közben ugyanis a nézőközönség betekintést nyerhet a Káma Szutra4 életképeibe.
Gemmint ezalatt a henger talpazatán visszaemelték a mennyezetbe, az állványokat pedig a rajtuk lévő tárgyakkal együtt közszemlére téve hagyták a színpad előterében.

Gemmin sejtette, hogy a premier kemény erőpróba lesz, de most úgy érezte, talán túllőtt a célon. Cefetül érezte magát, pedig még csak most jön a java...
— Mit művelt, barátom?! Ez ugye, nem volt betervezve? — pirított rá Costaban, kissé bosszús hangon benyitva Gemmin öltözőjébe.
— Ne haragudjon, señor Costaban, de most fáradt vagyok, pihennem kell! Tudja jól, még nincs vége.
— Még nincs szó arról, hogy haragudnék magára, feltéve, hogy nem szándékos felelőtlenségből sodorta veszélybe a műsort..., eddig ugyanis úgy tudtam, hogy csak a fináléban fogja lebegteti sajátmagát. Engem legfőképp' az zavar, hogy nem értesített előre arról, hogy módosítani akar, és ahogy észleltem, erre nem csak én nem voltam felkészülve!...
— Nézze, señor Costaban, igaza van, elismerem, de éppen azért csináltam, hogy nagyobb legyen a siker, és idáig siker van, ez a lényeg. De most tényleg pihennem kell! Tizenöt percet kérek, és folytatom, ne haragudjon.
— Bueno, fiam, rendben van, a siker vitathatatlan, és ennek nagyon örülök, de mivel mindkettőnk érdeke, hogy a kapcsolatunk továbbra is korrekt maradjon, ezért ragaszkodom hozzá, hogy ezen túl minden változtatási szándékába avasson be engem is, arról ugyanis nekem is tudnom kell! — Egyébként gratulálok, valóban remek volt, amit eddig csinált, de azt akarom, hogy csinálja végig: hogy a lélegzetük is elálljon ott kint az embereknek! — s miközben ezt mondta, a színpad irányába mutatott, aztán vállon veregette Gemmint, majd kivonult a szobából, Gemmin pedig, amennyire csak lehetett igyekezett kikapcsolni, hogy valamennyire felkészülhessen a nagy ,,varázslat" előtt.

23:53 — ...a sötétségbe

Szállingóztak az emberek a Miradorból. Gemmin már csaknem három-negyed órája akkumulálta önmagát, hányingere volt, és még mindig semmi. Már ötödször simította át egytől-egyig az állványokon lévő tárgyakat az energiasugárral, s szinte már széthasadt a feje a dühöngő fájdalomtól. Túl sokat vállalt, túlterhelte magát, de most már ha törik, ha szakad, végigcsinálja!
Megérezte a gömbből felé áradó vonzást. A megmaradt vendégek a légkondicionálók felől hirtelen erőteljes légmozgást észleltek, majd pár pillanat múlva ellenirányú lökéshullámot érzékeltek, s a következő másodpercben...

...a (történet-)Teremtő itt ismét megosztja az események fonalát, ami szerint...

2. Elágazás

...valami hihetetlen dolog történt: a cél-állványokon, ott ahol a tárgy-duplikátoknak kellett volna megjelenniük, gyanús kinézetű, masszaszerű, nyúlós anyag terült el — szinte már lecsordult a tálcákról —, ám az igazi döbbenetet nem ez a jelenség, hanem az a történés okozta, hogy a teremben itt is-ott is nők és férfiak ugráltak fel ülőhelyeikről, akik vérfagyasztó sikoltozás és állatias hörgések és nyüszítések közepette, hajukat tépve, öklendezve, tébolyult tekintettel forgolódva, eszelősen hátráltak asztalaiktól, majd elbotolva a körülöttük ülőkben, felborogatták, összetörték a már eltávozott vendégek székeit és asztalait, így terjesztve a háborodottság ragályát, hogy végül a páni félelem és őrület vegye át a hatalmat a Miradorban.
Gemminnek először csak az tűnt fel, hogy a cél-állványon valami meghatározhatatlan anyagféleség van: valami, aminek nem kellett volna ott lennie. — ,,De akkor hol vannak a másolatok, és mi az, ami a helyükön van?" — vetődött fel benne, majd egy másodperccel később: — ,,Hé, mit keres itt előttem ez az ember?!..."
Nem maradt ideje a rejtély feloldására. Az illető ugyanis — egy feldúlt tekintetű férfi —, aki hasonlóan sok más férfihez és nőhöz a Miradorban, részese lett a borzalomnak, amint az imént még gondtalanul vele együtt szórakozó társa a felfoghatatlan végzet áldozata lesz, vagyis a férfi, akinek látnia kellett, hogy az asztalánál előző percben még mellette ülő ember helyén egyik pillanatról a másikra nem maradt más, csak némi hajjal kevert húscafat és vértócsa, odavánszorgott Gemminhez, és közvetlen közelről fejbe lőtte!

Második történet-ág Vége!

Fővonal

...az egyik cél-állványon megjelent az első tárgymásolat: a Rolex. A dolog beindult: harminc-ötven másodperces szünetekkel, ciklikusan újabb és újabb tárgyak materializálódtak az állványokon.
Amint a replikáció-sorozat negyedik tétele, az arany karkötő duplikátja is láthatóvá vált, két — egymástól távoli asztalnál ülő — férfi állt fel szinte egyszerre a helyéről: az ékszerész és a menekülőszámos illuzionista. Mindketten kiskaliberű revolvert húztak elő szmokingjuk zsebéből. Egyikük sem tudott a másik szándékáról, de mindketten ugyanazt akarták, és az indítékaik is ugyanazok voltak: elvakult szakmai féltékenység. Az illuzionista, akinek műsorszáma Gemmin megjelenésével jelentőségét vesztette, egy hónappal korábban kapott ultimátumot Costabantól, aki azt mondta neki: ha be tudja bizonyítani, hogy Gemmin csaló, maradhat a Miradorban, ellenkező esetben kénytelen lesz felbontani vele a szerződést, mert egyszerre három illúziókeltőt nem tud foglalkoztatni. Az elkeseredett ember belement a dologba, mert bízott abban, hogy még a bemutató előtt le tudja leplezni Gemmint. De már az első próbákon rá kellett ébrednie, hogy itt valami nem stimmel, mert noha kezdetben meg volt győződve arról, hogy Gemmin trükk segítségével levitál, ám ha trükkről van szó — gondolta —, akkor az valami egészen hihetetlenül csavaros lehet, hiszen a ,,kolléga" egyáltalán nem valamiféle — David Copperfield-szerű — kóklerséget alkalmazva ,,működött", nem hajszálvékony drótszálakon függve, vagy mágneses térben ,,lubickolva", esetleg akusztikus technológia révén lebegett. Gemmin ugyanis — láthatólag tudatosan — mindössze egy ágyékkötővel takarta testét, és mozgott is lebegés közben, és mindez a lehető legminimálisabbra csökkentette a trükközés esélyét. Az illuzionista azt sem tudta megfejteni, hogy vetélytársa hogyan állítja elő a fénygömböt, a tényleges tárgyduplikálás meg teljesen megakasztotta a tudományát, Gemmin ugyanis soha nem volt 2-3 méternél közelebb a referencia tárgyakhoz, és legtöbbször egyedi struktúrájú fém- és fatárgyakat vagy ásványdarabokat kettőzött a próbák alatt, amelyeket (elvileg) nem lehetett ügyes bűvészkunszttal ,,lemásolni", s amelyek aztán a legalaposabb vizsgálat után is megkülönböztethetetlennek bizonyultak az eredeti darabokkal összevetve. Végül, mindennek tetejébe, noha Gemmin egyáltalán nem titkolózott a ,,művészetével" kapcsolatban, mégsem lehetett semmi olyasmit felfedezni a módszerében, ami egy ,,szakmabelinek" egyértelmű bizonyítékkal szolgált volna Gemmin ,,bűvészkedéséről". Miért is rejtegetett volna bármit is, hisz' ő tudta legjobban, amit csinál, az nem rafinált illúziókeltés, hanem maga a vért-izzadásos misztérium és csoda, amelynek ő sem ismeri a titkát.

Az ékszerész, ha lehet, még kilátástalanabbnak érezte a helyzetét. Ő már a szeptemberi legelső bemutatón (még Costaban irodájában) felismerte, hogy itt nem szemfényvesztésről van szó, ugyanis a Gemmin által ,,kezelésbe vett" eredeti gyűrű ékkövében volt egy kis hiba, egy apró kis zárvány (ami az esetek többségében értékrontó tényezőnek számít), azonban ez a ,,hiba" valójában még értékesebbé tette a smaragdot, mivel egy hihetetlenül ritka-különleges képletet: egy csaknem tökéletes szögállású, hatágú csillagot, egy mágendávedet5 formázott, és az a zárvány — és ez volt a felfoghatatlan — ugyanúgy benne volt a másolati példányban is!... Ez pedig azt jelentette, hogy attól kezdve készíthet ő (vagy bárki más a szakmában) bármily' csodásan egyedi ékszert, díszítheti azt akármilyen ritka és értékes kővel, ha az Gemmin elé kerül — és ő lemásolja —, az tucat-termékké válik! És ez igencsak kiábrándító távlatot ígért az ékszerész kasztnak...
Mindkét merénylőt észrevették. Az illuzionistára a vele egy asztalnál ülő társa nézett hitetlen döbbenettel, az ékszerészre pedig egy felsikoltó nő hívta fel a figyelmet. Gemmin az egészből persze, semmit nem hallott, és nem is látta, hogy mi történik körülötte — mással volt elfoglalva —, azon kívül az ő szemszögéből a nézőtér meglehetős' félhomályban volt, hisz' a reflektorok fénykévéi az állványokra és őrá irányultak.
Mindkét merénylő tüzeléshez emelte revolverét, mialatt a helyiséget ijedt jajongás zaja kezdte megtölteni. Az illuzionistára ekkor asztaltársa vakmerően rávetette magát, s kettejük között erőteljes dulakodás kerekedett a fegyver birtoklásáért. Az ékszerész viszont kényelmesen kibiztosított és célzott. Eközben a színpadtól távol lévő egyik asztaltól két újabb fegyveres férfi ugrott fel: azonnal feltűnt nekik ugyanis a tőlük kissé balra, az ablakok mellett lévő asztal mellett álló ember, akinek lővonalára következtetve rögtön átlátták a helyzetet, majd Berettáikat előrántva ők is lövéshez készültek. A közelharcot vívó illuzionistának idő közben sikerült rövid pillanatokra megkaparintania fegyverét, amit remegő kézzel ki is biztosított, és el is sütötte azt. A négy revolver gyors egymásutánban bekövetkező, sorozatlövésszerű robajától végképp elhatalmasodott a káosz a Miradorban: a vendégek kiabálva, sikoltozva ugráltak fel székeikről, és óriási kavarodásban igyekeztek menekülni a helyről. Az illuzionista lövése az asztaltárs bátor beavatkozásának köszönhetően, az ideges fegyverkezelés miatt, célját tévesztette, minek folytán a lövedék felfelé irányuló tompaszögben az energiagömbbe csapódott, ám ki tudja, mi módon (talán a gömb belsejében uralkodó turbulens hőáramok hatására?) hirtelen lefelé mutató irányba váltott, majd a Gemmin testét körülvevő gyenge erőtérpajzsnak ütközött, azonban — mivel a pajzs eredetileg nem ilyen drasztikus külső behatás ellen volt hivatva védelmet nyújtani — át is engedte azt, s csak kissé volt képes annak röppályáját tovább módosítani.

A (történet-)Teremtő itt újabb ág-bogot rendel az eseményekhez, ami szerint...

3. Elágazás

A gömbbe hatoló lövedék az addig békés anyagszintetizálódási folyamatokban drámai változásokat idézett elő: az anyagbeáramlás ‒ fuzionálás ‒ átlényegülés ‒ materializálódás függvény-rendszerének egysége által megszabott energiasűrűségben megtestesülő kényes belső egyensúly felborult, a feszültségek eredője a replikáció folyamata által diktált ritmusnál jóval szélsőségesebb módon tolódott a gömb középpontja felől a külső héj irányába, s a lövések zajától megrémült emberek tanúi lehettek egy kisméretű, ám annál döbbenetesebb termonukleáris robbanásnak, amely azonban elegendő erejű volt ahhoz, hogy a Miradort egy lángviharban elsöpörje a hegy tetejéről.
Gemminnek azonban mindez már nem jutott el a tudatáig, ő ugyanis akkor szűnt meg élni, amikor a létbizonytalansága miatt aggodalmaskodó illuzionista által tévútra indított, ám szerencsétlen módon mégis csak végzetes irányba váltó lövedék egyezred-másodperccel a robbanás előtt átütötte a koponyáját.

Harmadik történet-változat Vége!

Fővonal

A gömbbe hatoló lövedék azonnal megszakította a belsejében zajló, kényes egyensúlyú anyag-szintetizálódási folyamatokat, majd — szinte semmit nem veszítve mozgási energiájából — Gemmin nyaka mellett elsüvítve az egyik panoráma-ablakon keresztül kirepült a Miradorból. Gemmin azonban szinte ugyanabban a pillanatban összeroskadt az ékszerész által leadott — a szív mellett a bordák közé vágódó — második lövéstől. Az ékszerésznek mégsem volt módja meggyőződni akciója sikeréről, ugyanis a két ismeretlen revolverhős jól irányzott lövései, ha kissé megkésve is, de megfellebbezhetetlen bizonyossággal leterítették. Mindeközben az állását féltő illuzionistát az elszántan közbelépő asztaltársa tette ártalmatlanná (az ékszerészt lelövő két ,,béketeremtő" mindezt nem láthatta a kialakult zűrzavarban), a Mirador még el nem menekült, kővé dermedt vendégei pedig az egészet úgy értelmezhették, hogy egy véres leszámolás drámai epilógusában van szerencséjük ,,gyönyörködhetni" — ami végül is igaz volt...
Az ismeretlen ,,peacemakerek" ekkor fegyverrel kezükben körbe kémleltek, majd egyikük, miután intett társának, hogy fedezze őt, lövésre kész revolverrel, nyakát behúzva, a kör alakú színpadhoz cikázott, oda, ahol Gemmin feküdt eszméletlenül. Amint a felderítő odaért Valerióhoz, ott kissé görnyedt testtartással ismét körbepásztázta a Miradort, majd miután meggyőződött arról, hogy sehonnan sem fenyegeti őket támadás, magához intette a fedezetet, aki ekkor — már lazább közelítéssel — szintén a színpadhoz sietett.
Gemmin vérzett, és a sebe első ránézésre egyáltalán nem tűnt biztatónak, pláne, hogy nem lehetett tudni, milyen fokú belső roncsolódást szenvedett az imént. De élt, és ha nem is lélegzett erőteljesen, legalább nem sípolt a tüdeje, tehát nem volt légmelle, nem kapott tüdőlövést. Mindenesetre nem vesztegették az időt, felnyalábolták, karjait jobbról-balról a nyakuk köré kulcsolták, majd a tehetetlen sóbálvánnyá merevedett Costaban szeme láttára, az időközben csaknem teljesen kiürült mulató felborult asztalai és székei között botladozva, kicipelték Gemmint a Miradorból.


Folytatása következik!...
keidzsitakesima 2016.01.28. 19:56 (#11)
Baksay-Róka Béla

PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...

elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás

IV. ####. szeptember 20-22. — Egy kis demonstráció

Gemmin a következő hét során szinte teljesen hasznavehetetlen volt a munkahelyén — egyik hibát követte el a másik után... Szerencséjére a kolléganője, Amelia Guarrinho (egyébiránt alsó fertályosan Rubens-i alkatú nő, férjes asszony és nagggyon Gemmin esete, minek okán Valerio nem csak azért legyeskedett körülötte, hogy általa védve tudja a hátországát az osztályon...), szóval Amelia, akinek hízelgett Gemmin játékos ,,szélkavarása", ám sosem vette azt igazán komolyan, viszont ennek köszönhetően segítőkészen igazolta a férfi anyai nagybátyjának egyik bölcselkedő megállapítását — pontosabban annak első felét*, szóval Amelia már hétfőn észrevette, hogy Gemmin mennyire ,,fejgőzösen" feldobódott, úgyhogy még a szokottnál is jobban odafigyelt a tőle kapott statisztikai egyeztető listákra meg kivonatokra, és szó nélkül kijavította a bakikat, amiket a férfi vétett, vagy elfelejtett korrigálni.

* A Szerző mindig is szívesen fogadta volna egy érző szívű bölcs ,,matador" (egy apa, vagy épp' egy nagybácsi) jó szándékú intelmeit, ám ilyesmi nem adatott meg neki, amiért is életbölcselet dolgában valójában leginkább széles palettájú olvasmányaira, továbbá meglehetősen tekervényes élettapasztalataira — a kelleténél ritkább (és többnyire kiaknázatlan) sikereire, ám a szükségesnél jóval gyakoribb csalódásaira és kudarcaira — emlékezve volt kénytelen tanulságokat leszűrni, melyek összegzéseként, plusz tárgyilagosan lényeglátó kritikai hajlamának, valamint öröklötten gazdag képzelőerejének köszönhetően ,,szülte meg" a hivatkozott maximát, miszerint: ,,Ha asszonyok a barátaid, mindent elérhetsz, ami csak jó és szép az életben, ha azonban ellenségeiddé teszed őket, készülj fel a legrosszabbra...". Ami viszont az ,,alsófertályosan Rubens-i alkatút" illeti, nos, ő a való életben nemcsak a maxima első felének helytállóságát igazolta — maradéktalanul... Arról a történetről azonban egy kevésbé tudományos és nem annyira fantasztikus, mint inkább egyedien ,,önéletes"-fikciós-dokumentarista művemben — a Büro-romantika — című írásomban tervezek mélyenszántó példázatot adni. — Szerző

Gemmin, miután kedden délután fél-hatkor elszabadult a biztosítóból, elment a Miradorba, a város egyik legelőkelőbb étteremébe és éjszakai mulatójába, amely amellett, hogy egy 460 méter magas hegyfokról nyújtott pazar körkilátást a városra és az óceánra, kifinomult konyhájával és alkalmanként látványos varieté műsorával vonzotta a nagypénzű, elegáns vendégkört. Gemmin persze, nem szórakozni kívánt, hanem a tulajdonossal akart találkozni, mert úgy vélte, kölcsönösen előnyös üzletet kínálhat neki.
Achille Costaban házon kívül volt, vagy — mivel Gemmin nem keltett túlságos bizalmat a személyzetben — letagadták, és csak állították, hogy nincs bent, de valójában le akarták Valeriót rázni. Ő azonban nem tágított, és addig bizonygatta, hogy komoly üzletet hozott señor Costabannak és ezért feltétlenül beszélnie kell vele, míg végre is este kilenckor beengedték hozzá. Noha a tulajdonos a kölcsönös bemutatkozás során krónikus időhiányra hivatkozott, mégis fogadta Gemmint, aki, miután leült, lelkendezve bele is fogott újonnan felfedezett képessége körvonalazásába, majd éppen vázolni készült a tervet, amivel mindketten milliókat seperhetnének be, amikor Costaban — nem várva meg, míg Gemmin tisztán kifejti, miről is van szó valójában — félbeszakította őt: — Nézze, señor Gemmin, manapság az illúziókeltésből túlkínálat van, és már nincs benne annyi pénz, hogy érdemes lenne bárkivel is egy hónapnál hosszabb idejű, exkluzív szerződést kötni. Az esti főműsorunkban jelenleg is van egy zsonglőr-bűvész, meg egy menekülőszámos illuzionista — és már ez is épp' elég. Egy tradicionális bűvész, olyan, mint amilyen — ha jól értem — Ön is, már bele se fér a programba. Egyszerűen nem megy, az emberek elalszanak rajta, vagy kifütyülik. Nagy formátumú, látványos számokra, izgalomra, rejtélyre van szükség. Láthatta a helyet, itt nem lehet mikromágiával operálni, itt tér van, viszonylag nagy színpad, és a színpad és a vendégek között táncparkett. Sajnálom, őszintén!
— Valamit félreértett, señor Costaban, én nem mikromágus vagyok, nem bűvészettel foglalkozom. Én valóban létre is tudom hozni azt, amihez egy bűvésznek trükköt kell alkalmaznia, szemfényvesztéshez kell folyamodnia! Én nem preparátumokkal, jelölt lapokkal vagy cinkelt kockákkal játszom, nem megtévesztéssel vagy kézügyességgel aratok sikert: én szó szerint majdhogynem vért izzadok, de ha elém tesz egy gyémánt-nyakéket, én lemásolom! — Nem tudom, érti-e?...
Costabannak kínos mosolyra görbedt a szája, és úgy nézett Gemminre, mint Hulk Hogan a játékfegyverrel hadonászó kisgyerekre...*
— Látom, őrültnek néz... Az Ön helyében én is hasonlóan vélekednék, de kérem, tegyen próbára! Nem mondom, hogy így elsőre könnyű szórakozás lesz, és idő is kell hozzá, de hinnie kell nekem! Nagyjából egy órányi koncentrálásra, akkumulálódásra és teljes nyugalomra van szükségem ahhoz, hogy ,,teremtő kész" állapotba kerüljek, de higgye el, nem beszélek mellé. Azt se mondom, hogy most azonnal szakítson időt a próbatételre, mert a mai estéje nyilván foglalt, de kérem, tegye lehetővé, hogy bizonyíthassak Önnek — fejezte be Gemmin.
— Bueno, señor Gemmin! Ma ugyan tényleg nincs annyi időm, hogy eldönthessem, valóban helytálló-e, amit mond, vagy csak rendkívül ügyesen álcázza az őrültségét, de holnapután lehetőséget adok arra, hogy elkápráztasson, ha valóban képes rá. Tehát csütörtökön, ugyanebben az órában, señor Gemmin — este kilenckor!
Kezet fogtak, Costaban kikísérte Gemmint, aki noha a lelke mélyén többre számított, ésszerűen belátta, hogy az eredmény nem is annyira elkeserítő.

* Terry Gene Bollea (1953. augusztus 11.) ismertebb nevén Hulk Hogan, amerikai pankrátor és színész. Az 1980-as években a pankráció egyik legnagyobb sztárja volt, a WWF (World Wrestling Federation, ma már World Wrestling Entertainment, rövidítve WWE) hős karaktere volt. Ekkortájt vált ismerté a Hulkamania. — Wikipédia

Két nap múlva Gemmin sikeresen meggyőzte Costabant, aki kapva Gemmin megjegyzésén, a felesége 97 karátos smaragddal ékített, gazdag díszítésű aranygyűrűjével, és egy ékszerésszel várta az irodájában. A körülmények persze, közel sem voltak ideálisak, a mulató zaklatott életének zaja ugyanis minduntalan beszűrődött a helyiségbe, ráadásul Costaban erősen szivarozott.
A mulató-tulajdonos és az ékszerész egy bőrkanapén foglaltak helyet, Gemmin pedig a szoba közepén, egy szőnyegen ülve ,,gerjesztette" önmagát — előtte egy dohányzóasztalon az ékszer. Gemmint bosszantotta, hogy az őt körülvevő környezet és az egyéb befolyásoló tényezők miatt, melyeket nem ő alakított ki, nem ő rendezett el, ám amelyek között most mégis bizonyítani kényszerült, esetleg kudarcot vallhat, minek folytán a terve meghiúsulhat. De nem akarta feladni. Nagyon nehezen, de végül sikerült belülről is ellazulnia. Huszonhét percébe került az energiaközpont létrehozása, amelynek megjelenése egyáltalán nem lepte meg Costabant — ekkor ugyanis még az volt a meggyőződése, hogy csak egy ügyes trükköt lát. Az ékszerész viszont, aki már percek óta azért feszengett feltűnően, mert egyre inkább az volt az érzése, hogy ittléte teljesen felesleges időpocsékolás — komolyan elámult.
Gemmin új dolgot próbált. Eldöntötte magában, hogy kizárja a zavaró körülményeket. Azt határozta, hogy egyfajta burkot von a teste köré, mely a légzéséhez szükséges molekulákat átengedi, viszont távol tartja a dohányfüstöt és a zavaró zajokat. Amint kigondolta, a gömb felől máris felé villant egy vékonyka sugárnyaláb, majd amint elérte testének felszínét, azonnal kékes-zöld fényburokká alakult, s ugyanabban a pillanatban megszűnt a Mirador beszűrődő moraja, és Gemmin a füstöt sem érezte többé. Valamelyest azonban erősödött a már ismert elektromosság-érzet, ami sosem volt kellemes, de most már legalább biztosra mehetett. További tíz perc múltán — miközben szemmagasságig emelte a dohányzó-asztalt is — megtörtént a dolog!
Costaban és szakértő vendége alig hitt a szemének és a kezének, amikor összehasonlították a két gyűrűt. Az ékszerész az időközben az asztalkára helyezett, dobozszerű táskájából kis kétkaros ékszer-mérleget vett elő, az asztallapon vízszintbe állította, aztán a gyűrűket külön-külön a serpenyőkbe helyezte. A mérleg rövidesen nyugalomba került, és nem mutatott eltérést. Következő lépésként egy lámpás nagyítóval hosszas vizsgálódásnak vetette alá a gyűrűmásolat ékkövét, s mialatt a követ nézte, többször is hümmögött magában, mint aki valami meglepőt tapasztalt. Miután befejezte a kő vizuális értékelését, újabb ellenőrzési szintre tért: most zsebóra átmérőjű üvegtálkát és egy kis üvegfiolát helyezett a gyűrű mellé, aztán kezeire sebész-gumikesztyűt húzott, a gyűrűt pedig a bal hüvelyk- és mutatóujjával a kőfoglalatnál közrefogta, majd a gyűrűkarikát a tálka fölé tartotta, s a jobb kezébe vett fiolából két cseppnyit a gyűrű aranyának ívére pumpált, és várta a hatást, de semmi nem történt. Ezután a táskából kiemelt egy másik fiolát is, és — már jóval óvatosabban — abból is cseppentett egyet a fémre; a felület a folyadék-cseppentés helyén 8-10 másodperc múltán lassan enyhén barnulni kezdett, jelezve a királyvíz3 bizonyító erejű hatását. Egy szövetdarabbal ekkor gyorsan letörölte a savat a fémről, majd fejét ingatva, hitetlenkedve kijelentette: — Ez elképesztő! Egészen egyszerűen döbbenetes: tökéletes másolat!
Gemmin időközben felállva, diadalittas mosollyal nyugtázta az ékszerész elismerését.
Costaban nem tudott tovább higgadt maradni, odalépett Gemminhez és két kézzel vállon ragadta: — A bizalmam az Öné, drága barátom! — aztán, miután a kanapé melletti fotelre mutatva hellyel kínálta a ,,replikátort", így folytatta: — Egyvalamit azonban meg kell mondanom: ez a demonstráció most csaknem negyven percig tartott, és itt ez még elmegy, hiszen bizonyára mi voltunk az első nézőközönsége és izgatott volt, de kint a színpadon nem várhat ennyi türelmet az emberektől — ezt ugye belátja, barátom?!... Mennyit tud ebből lefaragni?
Gemmin nagyon is tisztába volt a problémával, és szédülése meg fejfájása ellenére megértően bólogatott.
— Tökéletesen osztom az aggodalmát, señor Costaban, de mielőtt válaszolok, kaphatnék egy pohár ásványvizet?
— Bocsásson meg, barátom az udvariatlanságomért, de annyira fellelkesített, amit csinált, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy én vagyok a házigazda! Máris hozom, de nem kér valami komolyabbat? — Nem, köszönöm — válaszolt Gemmin, — ilyenkor mindig vízre van szükségem.
Costaban az ékszerész felé fordult, aki jobb keze fejét félig az inggombolása alá csúsztatva, napoleoni módon jelezte, hogy konyakot kér.
Amíg Costaban ellépdelt a bárszekrényhez Gemmin és az ékszerész zavartan egymásra mosolyogtak, de nem szóltak egymáshoz. Az ékszerész látszólag tiszteletben tartotta Gemmin ,,prioritási igényét" a szomjoltás rítusára, miközben leginkább a pokolba kívánta Gemmint a ,,csodatétele" miatt... Gemmin viszont azért nem szólt, mert noha bemutatták őket egymásnak, mégis, sajnálatos módon elfelejtette az ékszerész nevét, és emiatt zavarban volt. Nem először hozta saját magát kényelmetlen helyzetbe azzal, hogy személyes bemutatkozáskor nem figyelt a partnere nevére, s ez dühítette, de remélte, hogy feltűnés nélkül tisztázódik majd a dolog.
Costaban végre visszatért az italokkal. Gemmin hálásan vette át a sajátját, alaposan belekortyolt, aztán válaszolt Costaban kérdésére: — Úgy vélem, a körülmények döntően befolyásolják a ,,produkciós időt", épp' ezért van is erre egy megoldási javaslatom. Ezen túlmenően azonban azt hiszem, egy-két hónapon belül a begyakorlottság folytán is tovább csökkenhet ez az idő.
Ez természetesen blöff volt. Mert ugyan a nyugodt körülmények valóban elősegíthették az egyes fázisok könnyebb elérését, de arra egyelőre semmi biztosíték sem volt, hogy a jelenleginél lényegesen gyorsabban érhessen célt, hisz' tudta jól, a mély tudat-stimulációt nem lehet sürgetni... Egy kiinduló szintre — ideális esetben — egészen hamar el lehet jutni, de a kulcs-szintek elérési idői — az energiagömb manifesztációjához, majd a továbblépéshez szükséges idők — talán hosszú hónapok alatt sem faraghatók le, vagy ha igen, kérdés, milyen áron...
— A körülmények, a nyugodt körülmények tehát — folytatta Gemmin —, rendkívül fontosak. Épp most, az előbb fejlesztettem ki egy új megoldást, mert zavart a beszűrődő zaj, meg — már megbocsásson, señor Costaban — az Ön szivarfüstje... Szóval, elhatároztam, hogy egy burkot építek magam köré, amellyel kizárhatom a zavaró tényezőket, és ez — nyilván Önök is látták —, sikerült. Azonban ezt a burkot csak akkor tudom ,,felépíteni", ha az energiagömb már leképeződött, ezért az az indítványom, hogy készítsenek számomra egy kb. másfél méter átmérőjű, két-három méter belmagasságú meditációs fülkét, egy speciális üvegből készült hangszigetelt hengert, amelyben mindaddig tartózkodom majd, amíg az energiaközpontot — s azzal együtt az ,,erőteret" — létre nem hozom. Ezért szükség lesz a henger folyamatos légcseréjére is. Ilyen módon a gömb létrehozásáig fennálló zavaró körülmények miatti esetleges koncentráció-képtelenség, s így a produkció kudarca, elkerülhető. A hengert egyébként — gondolom — megfelelő színpadtechnikai eszközökkel porondra lehet majd emelni, és amint leképeződik az energiagömb, el lehet távolítani. Természetesen egy komplett műsort lehetne majd körém építeni: zenével, fényekkel, mozgással — engem az már az előbbiek folytán nem zavarna, ezáltal viszont gördülékenyebbé tehető a show, a közönség pedig jobban tolerálja majd az egyes fázisok közötti holtidőket.
— Hát ez nagyszerű, barátom! Maga egy szervezőzseni! Ez tényleg meggyőzően hangzik, és még színpadképileg is jó! A hengert a következő héten legyártatom és november végén vagy december elején már jöhet is a premier! — lelkendezett Costaban.
— Mondja, bármit, amit kigondol, feltétlenül létre is tudja hozni? — kérdezte az ékszerész.
— Jelenleg úgy tűnik, hogy ,,előkép" nélkül, tehát spontán módon, csak az energiaközpontot és annak ,,tartozékait", a pásztázó sugarat és az erőteret tudom leképezni, de ezeket nem is tekintem igazi tárgyaknak, inkább egyfajta szellemi-energia kivetülésnek. A tényleges tárgy-másolatok ,,készítése" csak ezt követően jöhet létre, és — eddig legalább is úgy tűnik — csak olyasmit vagyok képes duplikálni, amiről van főpéldányom, tehát látnom is kell a referencia-tárgyat ahhoz, hogy lemásolhassam.
Az ékszerész pár pillanatig elgondolkodva maga elé révedt, aztán újfent elismerését fejezte ki Gemminnek az általa bemutatott produkcióért, majd Costabanhoz fordulva megköszönte a meghívást és szabadkozva elbúcsúzott.
Távozása után Costaban rátért arra, ami Gemmint is leginkább foglalkoztatta. A mulatótulajdonos heti háromszori fellépést és egy hónapra szóló előszerződést kínált, heti 2 500 peso tiszteletdíjért cserében, nyitva hagyva a lehetőséget, hogy a szerződést annak lejárta előtt felülvizsgálják, hogy közösen dönthessenek a további megerősítésről, illetve az esetleges módosításról. Gemmin csak heti kétszeri fellépést vállalt és előadásonként a mindenkori dollár-árfolyam szerinti 500 dollárnak megfelelő honoráriumot határozott meg, valamint kikötötte, hogy az esetlegesen duplikálásra felajánlott értéktárgyak és eszközök, berendezések stb. másodpéldányainak értékesítéséből befolyt összegek (beleértve a mostani demonstráció folyamán ,,teremtett" gyűrű-másolat értékét is) 60-40 százalék-arányban megosztva — a nagyobbik hányadra való igénye fenntartásával — legyenek elszámolva kettejük között. Végül háromezer peso előleget kért.
Costaban a heti 1 000 dollárt túlzottnak vélte (ezt maga Gemmin sem gondolta komolyan, de tudta jól, csak így van esélye arra, hogy tisztességes összeget csikarjon ki magának), így aztán némi alkudozás után, végül heti 500 dollárban egyeztek meg, a két fellépés garantálásával. Costaban azonban azt is a szerződésbe kívánta foglalni, hogy annak érvényessége alatt Gemmin kizárólag csak a Miradorban léphet fel, azon kívül ragaszkodott ahhoz is, hogy a másod-gyűrűt csak a sikeres premier után értékesítsék, addig pedig az ékszerésznél legyen letétbe helyezve. A 3 000 pesot viszont vita nélkül kifizette Gemminnek.
Búcsúzáskor azzal váltak el, hogy legkésőbb két hét múlva elkezdik a próbákat, addig pedig Gemmin ,,edzésben" marad. Hazafelé menet Gemmin határtalanul boldog volt, mert életében először érezte, hogy jó úton halad, így hát fel sem tűnt neki a 8-10 méterrel mögötte, az utcán a nyomában lépkedő ember.

Folytatása következik!...
keidzsitakesima 2016.01.28. 06:09 (#10)
...és a Történet Fővonala rövidesen folytatódik!....
keidzsitakesima 2016.01.28. 01:48 (#9)
Baksay-Róka Béla

PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...

elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás...

III. ####. szeptember 17. — A Tudat ereje

Gemmin könnyített lótuszülésben pihent anyja szobájában. Előtte egy díszpárnán egy hibátlan villanyégő. Friss tavaszi levegő áramlott be a nyitott erkélyajtón keresztül. Késő éjszaka volt, csaknem hajnali három. A lehető legkedvezőbb körülményeket akarta biztosítani, ezért határozott úgy, hogy éjjel kísérli meg tervének folytatását. Előző nap, pénteken a munkából hazajövet beállította az óráját, másnap kétórai ébresztőre, majd este hétkor lefeküdt aludni, így most egészen éberen kezdhetett neki a dolognak. A helyiséget nem a csillár világította meg, hanem a Gemmin mögötti sarokban lévő gyertyafény-izzós állólámpa szolgáltatott nagyon diszkrét, de elegendő fényt. Már vagy fél órája ült mozdulatlanul, lecsukott szemmel, és már az energiagömböt is a párna fölé képezte, de még mindig ,,akkumulálta" önmagát. Lassan felnyitotta szemeit — a fénygömb két és félméternyire lebegett a párna fölött. Rábocsátott egy sugárnyalábot a villanyégőre. Ebben a pillanatban, valahol kint az utcán felvijjogott egy sziréna. Már jó előre számított ilyesmire, úgyhogy a kellemetlen, de szerencsére egyre távolodó hang csak egy kissé térítette el figyelem-központosító szándékát — két perc múltán ismét célra tartott. A szobabelső teréből már csak a gömböt, a párnát és az égőt látta tisztán, a többi rész fokozatosan elmosódott, szinte kiiktatódott a látómezejéből. Feje sajogni kezdett, de azonnal letompította a fizikai emóciót és tovább összpontosított — minden érzékével az ép villanykörtére tapadt: — ,,Egy pontosan ugyanilyen égőt akarok!" — fogalmazta meg gondolatban — ,,Pontosan ugyanilyet!" — hangsúlyozta ismét, és a sugárral végigpásztázta az üvegburát: — ,,Anyaga a környezetéből legyen szintetizálva!" — adta ki az utasítást. Átsimította a menetes fejet, majd behatolt az izzó belsejébe s ott a csövet, az állványt, végül a wolfram-szálat tapogatta le: — ,,A környezetéből!" — tette nyomatékossá megint, majd kisiklott a burából, és az izzó melletti területre terelte a sugarat, ahol pár másodpercre megállapodott: — ,,És ott legyen!" — jelentette ki önmagában, mintegy helymeghatározásul, majd mindezt újra-meg újra elismételte.
Bár minden egyes újabb letapogatási ciklus végén érezte, hogy egyre inkább romlik a fizikai állapota — a belső elektromosságérzet szinte már fájdalmas volt —, mentálisan tovább és tovább pumpálta önmagát, mert eltökélte: nem adja fel, míg csak szellemileg is ki nem fárad. Épp' egy következő ciklus végén, a ,,lokalizálásnál" tartott, amikor valami megváltozott: mintha egy rendkívül lelassult lökéshullám útjába került volna, amely azonban ellenállhatatlan erővel akarná tovasodorni, vagy — igen!: akár, ha egy kolosszális vonzóerő húzná testének összes atomját egy középpont felé, az energiagömb irányába, s eközben a gömb közvetlen környezete, valamint magának a energiagömbnek a színe is átváltozóban volt: a gömböt körülvevő térrész egy síkjában a gömb felé hajló, egyre növekvő sebességű spirális áramlat — látható anyagmozgás — kezdett körvonalazódni, és a gömb (vagy annak közvetlen környéke?) színe a mélykékről a színkép vörös tartománya felé kezdett eltolódni és egyre halványabbnak mutatkozott, ugyanakkor a hőérzet erősebbé vált.

A továbbiakban a (történet-)Teremtő jogot formál az események menetének két ágra bontott folytatására, ami szerint...

1. Elágazás

A gömb felvillant — Gemmint hihetetlen hőhullám érte el —, és a következő pillanatban már két villanyégő volt a párnán, aztán az energiagömb egy rebbenésnyi pislákolás után rohamos sebességgel összehúzódott s csak egy alig észrevehető fekete pötty maradt utána a levegőben: — ,,Nnna végre!" — mordult fel Gemmin önmagában, de a vonzásérzet tovább erősödött, és az volt a benyomása, hogy egyre aszimmetrikusabbá is válik: testének a gömb (helye) felőli részeiben erőteljesebb, míg a távolabbiakban valamivel csekélyebb — a gömb után maradt fekete pötty iránya felől ható vonzóerőt érzékelt, s ez erősödő fájdalmat okozott. A két izzó — előbb az újként ,,teremtett" — felemelkedett a párnáról, majd burájuk egymás után megrepedt, de tovább emelkedtek. Egy másodperc múltán a párna is követte őket a lebegésben, egyidejűleg furcsa zajok ütötték meg a fülét, olyanok, mint egy viharba került hajón, amely minden eresztékében nyikorog és recseg. Az egyik szekrény ajtaja kinyílt, és az asztal elmozdult a padlón, s eközben úgy tűnt, mintha a párnát — felette az égőkkel — torz halszem-optikán keresztül látná.
— Ne csináljuk már! Hahó, itt a vége! — mondta ki harsányan, és most végképp nem értette, mi történik körülötte. Már teljesen valószerűtlenül komikus, előregörnyedt ülőhelyzetben volt; fel akart kelni, de amint megpróbált egy kissé vissza és felfelé mozdulni, a fájdalom megálljt parancsolt: — ,,Meddig tart ez még?!" — kérdezte most önmagában önmagát, aztán pár szekundummal később rémületes rántást érzett: teste meglódult, a levegőbe került, és valami elképzelhetetlenül kemény fájdalom tört fel a bensejéből! Azonnal ki akart szállni ebből az egészből: — Legyen már vé!... — üvöltötte, de már befejezni sem volt ereje és ideje. Amit kigondolt, elszabadult: először az újként ,,teremtett" izzó robbant szét, aztán mindjárt utána a másik. De ez nagyon furcsa, szinte lassított felvételű robbanás volt: az üvegdarabok egy része — erőteljesen csökkenő tempóban — közvetlenül Gemmin fejéig jutott ugyan, de aztán mintha csak ,,meggondolták volna magukat", a szemébe csapódás előtt visszafordultak a gömb után maradt pontocska irányába, hogy elsőkként tűnjenek el a túlfűtött és kontrollt-vesztett gondolat-energia teremtő erejének szingularitásában...

Első történet-ág Vége!

Fővonal folytatás

Gemmin benyomásai egy pillanattal később kínosan fölerősödtek: teste egyszerre meglódult, s eközben úgy tűnt, mintha a párnát, rajta az égővel, egyre torzabb halszem-optikán keresztül látná, majd ellenirányú taszítást érzett, és ezzel egyidőben tompa pukkanást hallott s egy szemernyi idő múltán a párnán már két villanyégő volt, miközben az energiagömb egy rebbenésnyi pislákolást követően eltűnt!
Könnybe lábadt a szeme a boldogságtól, s egy darabig csak nézte-nézte az elképesztő valóságot, majd egy felszabadult sóhajjal hátrahanyatlott és mély, tudattalan álomba süllyedt.

Gyerekzsivajra ébredt. Nem tudta, mennyi az idő, de úgy vélte, kilenc körül járhat. Felült, hogy megnézze a mellette lévő fotelre helyezett karóráját, és ahogy megmozdult, kínzó fájdalom adott hírt a tarkója felől, de legalább ismét jóleső tudattal nyugtázta, hogy még mindig kitűnő az időérzéke: kilenc múlt hét perccel. Kézbe vette a baloldali — ,,teremtett" — égőt: teljesen hibátlannak tűnt. Hagyományosan becsavarta és kipróbálta: semmi gond; kitekerte, majd ellenőrizte a másikat is — az is tökéletes volt. Bement a fürdőszobába, és nem lepődött meg túlságosan, amikor egy meglehetősen meggyötört arc nézett vissza rá a tükörből. Amikor azonban a mérlegre állt, megdöbbent: több mint öt kilót fogyott az elmúlt éjszaka alatt!
Jó étvággyal megreggelizett, aztán a nap hátralévő részét pihenéssel töltötte, s közben szerte-kavargó gondolatait próbálta valamennyire formába önteni: — ,,Úgy tűnik, hogy — fenemód kemény erőfeszítés és megterhelés árán — képes vagyok mély tudat-stimuláció általi telekinézisre és anyag-replikációra! Tobzódhatnék a lehetőségekben — és istenemre, ki is tudnám azokat használni: Monte-Carlo, Baden-Baden, Hong-Kong, Macao, de még Las Vegas is behódolna!... Aztán jöhetne Honolulu, Rio, New-York, Párizs, Róma, — na meg a svéd lányok... De akár tisztességes is lehetek. A lényeg, hogy minél előbb akcióba kell lépnem, aztán tehet nekem egy szívességet a VISESMA! De azért ez a drasztikus fogyás, ez azért izgat — na, meg a kellemetlen közérzet, amivel ez az egész jár. Arra persze, számítottam, hogy nem lesz ez egy toro perezoso*, de azért igencsak elgondolkodtató a dolog...".

* toro perezoso — lusta bika; itt: nem könnyű, nem sétagalopp értelemben (spanyol)
foxworkinspace 2016.01.27. 02:32 (#8)
Baksay-Róka Béla
PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...
elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás...

II. ####. szeptember 11. — Szárnyak próbálgatása*

Gemmin a lakás nagyobbik szobájában tartózkodott, savászanában — hullapózban — nyújtózott egy gyékény-szőnyegen, karnyújtásnyira a kétarasznyira nyitott erkélyajtótól. Csukott szemekkel, fejét félrebillentve, száját résnyire nyitva feküdt. Nyolc hónap telt el azóta, hogy elhatározta: megreformálja az életét, ám nem sok minden változott körülötte azokban a ,,hagyományos" dolgokban, amelyek a legtöbb embert motiválják: pénz, karrier, siker, család. De a belső egyensúlya, az állóképessége, fizikuma a régi — pontosabban a három évvel korábbi szintű — volt, és a kétségbeejtő éjszakák emlékei, azoké az éjszakáké, amelyek próbára tették a hitét a jövőjében, s amelyek végre is változtatásra ösztönözték, már kevésbé tűntek olyan félelmetesnek, mint akkor, amikor át kellett élnie azokat.
Anyja elutazott vidékre, úgyhogy a lakás pár hétig az ,,övé" lett, így teljes egészében arra összpontosíthatott, amit csinált. Meleg, vasárnap kora-délután volt, a déli félteke tavasza, és különös módon, szinte semmi zaj nem hatolt fel ide, a kilencedik emeletre, pedig a két lakótömb közé szorított, 25-30 méternyi zöld sávban csaknem mindig voltak gyerekek, vagy felugatott egy-egy sétáltatott kutya, és a magas, hosszan elnyúló falak még az alanti beszédhangokat is szinte tökéletes erősítőként adták vissza. De most úgy látszott, a gyerekek és a kutyák is máshol sziesztáztak. Mindössze távoli társalgás hangfoszlányait lehetett érzékelni — talán két erkély-szomszéd beszélgetett —, de nem volt zavaró.
A jóga-tanulmányaiban nyolc hónap alatt elért eredménye, hasonlóan az általánosabb életmegújítási tervéhez, eléggé felemás egyenleget mutatott: ami az elsajátított jóga-praktikák, ászanák és légző-gyakorlatok számát illeti, nem dicsekedhetett túlságosan, de a belső elmélyülés hatékonyságában komoly szintre jutott. Már viszonylag könnyen volt képes befolyásolni tudatállapotát, és most már hitt is a meditáció mélyreható, gyógyító erejében, mert valóságos tapasztalatokra tett szert az utóbbi hónapokban. Ezen a napon már másodszor jógázott. Későn ébredt, végzett néhány tornával egybekötött, ízület-átmozgató frissítő gyakorlatot, majd lement futni, és most — evés és úszás előtt — jó érzés kezdte eltölteni, amint fokról-fokra elernyedt, hogy teljesen fellazíthassa kellemesen fáradt izmait és ízületeit, hogy így előkészülve, apránként átadhassa magát a szemlélődő szellem-lélek jótékony erejének.

* Senki se vélelmezzen itt, valamiféle utalást 9/11-re vonatkozóan! Lévén ugyanis, hogy jelen elbeszélés ötlet-,,szikrája", de még a kidolgozást célzó első nekifutás is, több mint 7 évvel ama bizonyos szeptember 11-e drámai eseményeinek bekövetkezése előtti évszámra datálódik, ilyesféle összefüggés érzékeltetésére irányuló szándék ebben a történetben nem fellelhető... — Szerző


Miután a tanult módon elképzelt egy ping-pong labda méretű, nagyjából 1 méterrel a szemmagassága felett, a mellkasától mintegy 3 méter távolságban elhelyezkedő, aranyló fénygömböt — egy energiaközpontot —, gondolatban kiszállt önmagából, majd ebből a külső nézőpontból tekintve önmagára, legyezőszerűen szétterjesztett sugarat bocsájtott a gömb felől a testére, s előbb végigpásztázta azt — valahogy a szerint, ahogyan a tengerkutató hajó aljára rögzített lokátor fésüli át a tengerfenék adott térrészét. Ráközelített a koponyájára, s egy pillanatig megállapodott a homloklebenynél, de most nem érezte szükségét az átvilágításnak, tovább haladt a szíve felé: a fénypászmával elébb kívül körbesimította, majd behatolt a jobb pitvarba, s az időközben kör-keresztmetszetű ,,célszerszámmá" alakított sugárral belül legyalulta az esetlegesen felhalmozódott káros lerakódásokat, aztán áttérve a jobb kamrába, ott is elvégezte a tisztító műveletet, majd az arteria pulmonalis verőerén át elindult a tüdő felé, ahol is a legrejtettebb hajszálerek falairól is lepergette az idegen szennyezőanyagokat, majd az oxigénnel dúsult vérrel a vena pulmonalis vivőerén át a szívbe visszasodortatván most mélyről jövő, egészséges sóhajtással a bal pitvarba érkezett, hogy ott, és a bal kamrában is megismételje a karbantartást. Azután újult erővel az aorta főverőerén keresztül a teste felső és alsó szegmentumai felé fordulva kisuhant az ellátó erek csatornarendszerébe, s közben sorra átvilágította és megtisztította a belső szerveket is, majd a visszaúton áttért a gyűjtőerek szálaira, azokról is eltávolítani gondolván a veszélyessé válható anyagrészeket, míg végre is az így megtisztult erektől a szív irányába kétfelől becsatlakozó vena cava nagy gyűjtőcsatornáján keresztül a jobb pitvarba visszatérve fejezte be a regenerációs műveletet.
Ez volt aktív befelé fordulásának általános műveletsora, ha nem találkozott kellemetlen érzettel, valahol belül, a testében. Most jól érezte magát, úgyhogy már csak a gondolattalan — tulajdonképpen 10-15 percnyi álomba torkolló — relaxációs levezetés volt hátra.
Kezdett visszatérni. Szemet nyitott, és ahogy a plafon felé fordította a fejét, friss tudattal feltűnt, hogy (amit a meditáció elején nem észlelt) a háromágú csillár egyik égője bemondhatta az unalmast, mert burkolatának belseje piszkosszürkén foltos volt. Felállt, hogy közelebbről is megnézze, valóban kiégett-e, de már nem is kellett ellenőrzésképp' felkapcsolnia a csillárt, amint ugyanis alá lépett, azonnal látta, hogy az izzószál elszakadt. Átment a szobájába, hogy megnézze, van-e csereégő, de nem volt, újat kell vásárolnia. Visszament anyja lakrészébe és újra leheveredett a gyékényre, hogy nyújtózzon még kicsit. A csillárt nézte a tönkrement villanykörtével. Hirtelen meglódult az agya. Játékos ötlete támadt: — ,,Mi lenne, ha képes lennék gondolati erővel kicsavarni?..." — mélázott el magában. — ,,...Aztán esetleg..., hát nosza, lássunk neki!" — döntötte el végül mosolyogva.
Persze, tisztában volt a dolog abszurditásával, azzal, hogy egészen más műfaj a meditáció, pontosabban az, amit annak során végez, hisz' most, egy a testén kívüli tárgyra kellene valós fizikai kontaktus nélkül tényleges fizikai hatást gyakorolnia, nem is beszélve a továbbiakról... Ám világéletében kísérletező hajlamú, játékos kedvű ember volt, és úgy gondolta, senkinek sem árthat, ha főszerepet vállal a saját gondolatkísérletében. Összpontosított: képzetes bal kezével ,,megfogta" a csillár egyik ágát, a ballal pedig az égőt ,,markolta", hogy ,,kitekerje". Eltelt egy perc, kettő, de semmi nem történt: — ,,Próbáljuk meg a fénygömbbel!" — futott át rajta.
Egy darabig csak nézte, ,,bűvölte" a csillárt, aztán lehunyta szemeit és újra lehatolt önmagába, hogy felszínre hozza gondolati erejét. Elképzelte, hogy kivetíti az energiagömböt, de most akarta is, hogy ott legyen. Tudatát teljesen az elképzelésére szűkítette, s ahogy mind jobban és jobban ,,ráfeszült" a feladatra, keze akaratlanul ökölbe szorult, térdei kissé megemelkedtek, combja és vádlija is összerándult, homlokának jobb felőli részén egyre határozottabb körvonalú érszakasz vált láthatóvá, bal füle zúgni kezdett, majd eldugult, fejébe pedig nyilalló fájdalom kúszott, gyomra összeszorult és kellemetlen émelygés-hullám érte el. Hogy elnyomja a zavaró testi érzetek legmagasabb fokú tudati szintre emelkedését, igyekezett nem rájuk gondolni, de mivel a halmozódó jelzések apránként mégis egyre erőteljesebbekké váltak, néhány másodperc után feltétlenül lazítania kellett volna a saját maga által gerjesztett, engesztelhetetlen szorításon, ám ekkor — mintegy végszóra — egy ismertnek tűnő érzés zúgott át rajta: mint mikor magányos neutrínó villan a szembe, s a test ösztönszerűen összerezzen. De három tényező nem egyezett: először is, mintha most fordított irányban és sorrendben történt volna: előbb volt a rándulás a testében, s utána egy kicsapódás, vagy inkább kizúdulás a szemén át, ezen felül egész testében olyan elektromos bizsergést kezdett érezni, mint amilyet még soha, végül pedig, sugárzó hőt is érzett. Kinyitotta szemeit. Sejtette, de mégis megrendült a látványtól: a gömb ott volt! Ott lebegett a testétől kb. három méterre, a szemmagasságánál nagyjából 1 méterrel feljebb!
Talán húsz perc telhetett el a második nekifutás óta. A színén lepődött meg leginkább: kék volt, egészen mély, olajos fluoreszcens-kék, és mintha gomolygott volna, és fényudvar vette körül, s az valóban aranylón fénylett. A mérete tényleg nem volt nagyobb egy ping-pong labdányi átmérőnél.
Nem voltak kellemesek az érzetei: tompa nyomás volt a fejében, mint mikor az ember alapos náthával küszködik, amellett továbbra is érezte azt az elektromosságot a testében és a sugárzó hőt, bár valamelyest mintha csökkent volna az intenzitása, de úgy gondolta, ha idáig eljutott, miért visszakozna? Ha megőrült, úgy is mindegy, ha viszont normális maradt, semmit sem veszíthet.
Összefüggést gondolt az elektromosság- és hőérzet és a gömb léte között, s mivel az előbbiek gyöngülését tapasztalta, nem filozofált tovább, ismét lecsukta szemeit, hogy koncentráljon, majd pár perc múlva sugarat bocsátott ki a gömbből a csillár felé, és szinte azonnal ketté is osztotta: egyik szálával a hibás izzót ölelte körül, a másikkal a csillár egyik karját hurkolta át — a csillár megrezdült! Gemmin felpillantott, s egy szemvillanással később enyhe csikordulást hallott, azután látta, amint a villanykörte egy rövid köríven, de észlelhetően elfordult! Gyengülni érezte ,,áramerejét". Erőt vett magán. Fokozatosan újból ,,üzemi feszültség" alá helyeződött, s néhány röpke másodperc múlva újból megismétlődött a lehetetlen: a kiégett körte szakaszosan kezdett kicsavarodni, miközben a csillár többször megrándult! Gemmin tovább összpontosított, az égő pedig apránként egyre kijjebb és kijjebb tekeredett, de ekkor már az egész csillár erőteljesen rezgett, és Gemminnek átcikázott az agyán, hogy ez az euforikus idegkimerültség, ami hatásában éppen olyan, mintha remegne a keze, de amennyire csak tellett tőle, igyekezett stabilan a villanykörtén tartani a tudatáramát, bár ez egyre nehezebbé vált: — ,,Gyerünk! Tovább!" — lelkesítette némán önmagát, s az égő csikorgott és fordult: — ,,Na még! Megvagy!" — csikorgott és fordult, ám úgy tűnt, csak nem akar a csigavonal végére érni, de aztán még tekeredett néhányat, majd várva-várt váratlanul kiperdült a foglalatából és a padlózatra esve darabokra tört.
Gemmin egész testében remegett, s bár egyáltalán nem volt jól, mégis nagyon jó volt tudni, hogy új világ tárult fel előtte, hogy valami nem hétköznapit valósított meg! Feltérdelt fekvő helyzetéből, és a széttört villanykörte darabjai fölé hajolt: felvett egy szilánkot, csak, hogy megtapinthassa valódiságát, de annyira reszketett a keze, hogy nem tudta elég lazán és óvatosan tartani, és ahogy összerándultak az ujjai, az üvegtöredék megcsúszott közöttük és bőrét felhasítva visszahullott a padlóra: — 'Fenébe! — szisszent fel, de legalább határozott bizonyítékot kapott arról, hogy nem álmodik, és talán arról is, hogy mégsem őrült meg. Felhívta barátnőjét, Fiorellát, majd lelkendezőn pajkos titkolózással közölte vele: olyan rendkívül különleges dolgot művelt, amit még felfogni is nehéz, de a telefonban most nem mondhat többet!
Fiorella Acqongua volt az az asszony, aki mindezidáig a legmélyebben szántott Gemmin lelkébe. Ő volt az, akinek a legőszintébben tárhatta fel legrejtettebb rezdüléseit is, akihez a legnagyobb bizalommal fordulhatott minden helyzetben. Persze, Fiorella iránt táplált szerelmi heve az eltelt tíz-egynéhány év során fokozatosan lecsendesedett, feloldódott, s viszonyuk mostanra szexualitástól mentes, színtiszta barátsággá lényegült át, de ez egyáltalán nem rontott kapcsolatukon. Felettébb jó humorú, intelligens emberek voltak ahhoz, hogy sértő megjegyzésekkel alázták volna meg egymást. Szellemileg volt leginkább szükségük egymásra, és ez együvé kovácsolta őket. Fiorella bízott benne, és abban, hogy Gemmin annak ellenére, hogy középszerűen átlagos életet él, mégis sokkal értékesebb annál, semhogy névtelen senki maradjon.
Gemmin eltöprengett; eszébe jutott egy régi-régi történet, amit anyja mesélt büszkén, sok évvel ezelőtt: egy napon — úgy 4-5 éves kora körül — együtt sétáltak az utcán, s egyszer csak megállította őket egy idős hölgy, aki átszellemülve áradozott az ő gyermeki szépségéről meg arról, hogy egyszer még nagyon híres ember válik belőle, mert két forgó van a feje búbján, az pedig egyértelműen a tehetségesség biztos jele. Most — 33 év múltán — elmosolyodott magában az öreg hölgy hajdani próféciáján: — ,,De azért ez tényleg rendkívüli. Persze, a kezdeti elhatározásom szerint, ez csak a terv első fele... Tovább kell lépnem! De legalább is, meg kell próbálnom. De nem most. Fáradt, kimerült és túllelkesült vagyok. Pihennem kell. Ami ezután következik, az sokkal nehezebb lehet, és persze semmi biztosíték sincs rá, hogy sikerülni is fog, de ha nem pihenek, akkor nem is sikerülhet! Majd a jövő héten — letisztulva, feltöltődve, felkészülve.".

Folytatása következik!
jn 2016.01.27. 00:00 (#7)
Nem értelmezett ő félre semmit, csak már minden más fórumról kitiltották, és valahogy idetalált. Rájött, hogy itt nincs admin, és hogy ezzel a helyzettel büntetlenül visszaélhet. És elég gátlástalan, bosszúálló, önző és magányos lelki beteg, idegroncs ahhoz, hogy ezt meg is tegye. Közösségi életre alkalmatlan, antiszociális személyiség. Talán csak az édesanyja halála roppantotta meg (talán egyszem, elkényeztetett gyerek volt, túlzott kötődéssel), vagy már eleve ilyen, csak ezzel takarózik, ki tudja.
lilagondolatok 2016.01.26. 23:15 (#6)
Itt tudtommal kérdezni lehet, ha valaki valamit nem tud, és segítséget kér. Egyik társunk ezt félreértelmezte, és saját népszerűsítésére próbálja felhasználni. Ilyen még eddig nem volt. Blogolnod kellene, ahol az nézi meg, akit érdekel a dolog. Szerintem nem ezért lett létrehozva ez a Tudjátok-e kategória.
jn 2016.01.26. 22:31 (#5)
Köszi! Habár így utólag a "szétcseszésén" szó sokkal helyénvalóbb lett volna. Ahogy Don Quijote a szélmalmot egy óriásnak, ő a "Tudjátok?"-ot nézi egy szukának.

Ha valaki nem értené:

tud-fa = tudományos-fasizmus
xenos 2016.01.26. 22:17 (#4)
#3
Részemről máris tiéd a pacsi!
jn 2016.01.26. 21:48 (#3)
A "Tudjátok?" lerombolásán?
1 2 3 
Facebook komment
További címkék
show time, utóbbi másfél-két, véleményen volt, felemelkedés lehetőségét, baksay, prófécia, avagy, ember, hatására zavartan főműsorunkban, harsányan követte házigazda, nehezebb elhatalmasodott észrevették, emelhető színtiszta, tudni benyomásai, szükségük egyezségben, betekintést süllyeszthető, közvetlen fordította, amiket testtartással,
TVN.HU, Képtár, Blogok, Videótár, Szótár, Házi Receptek, Fecsegj, Véleményezd!,
© 2024 TVN.HU Kft.