Belépés
Keresés
Kategóriák
Válaszadók toplistája
1. hatibacsi 20036
2. decotext 17332
3. geptop 16374
4. donaldduck 15550
5. hatarvadasz 13569
6. xenos 9874
7. feerko 9543
8. ibicimama 9280
9. piktorka2 9131
10. foxworkinspace 8624
Kinek a válaszát találták legtöbbször helyesnek?
1. ibicimama 1056
2. xenos 1031
3. dnemethk 845
4. hatarvadasz 810
5. donaldduck 744
6. pola62 730
7. geptop 665
8. hatibacsi 630
9. sunchat 489
10. gergelyferi 459
Helyesnek talált válaszok aránya
Tudjátok.hu már az Androidos készülékeken is!
Úton van? Épp válaszra lenne szüksége?
Tegye fel a kérdését!

Egy piros lámpánál is felteheti már kérdéseit, nem kell keresgélnie. Amint válasz érkezett a kérdésére, vagy új kérdés került fel, az alkalmazás jelezni fog.

Ön is segíthet másoknak, ha tudja a kérdésükre a választ, mivel az alkalmazás segítségével válaszolhat is.

Letöltés
Min dolgozik jelenleg Baksay-Róka Béla?

KultúraMűvészetek
A kérdést írta: foxworkinspace ( 2016.01.26. 15:29 )
Válaszok száma: 22
Címkék: dolgozik, jelenleg, baksay, béla,
1 2 3 
Válaszok Új válasz
foxworkinspace 2016.02.10. 23:12 (#22)
Rövidesen folytatom!
foxworkinspace 2016.02.10. 01:43 (#21)
Baksay-Róka Béla

PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...

elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás — a VI. rész (Titkos ,,védelem"...) folytatása — innen:
Mondja már meg... végre, mit akarnak tőlem?!
Riva ellépett Gemmin ágyától, és miközben bal tenyerét az ágy melletti állványon elhelyezett műszerblokkon végigsimította, Gemminhez visszafordulva megállt, majd ezt mondta: — Szeretnénk, ha bizonyos tárgyakat ,,készítene" nekünk....

...Tehát a folytatás:

Gemmin valami ilyesfélét várt, de ez a látszólag udvarias felszólító módba ,,csomagolt", szándékoltan talányos megfogalmazású, ám mégis hidegen céltudatos — már-már ,,kategorikus imperatívuszként" ható — mondat elképesztette.
— Miféle... tárgyakat?... — kérdezte elhűlten —, talán csatahajókra, repülőgép-hordozókra, vadászgépekre, harckocsikra, lőszerekre gondol?...
Riva szája kényszeredett félmosolyra görbedt: — Señor Gemmin, Ön csodálatra méltat a kombinációs hajlamával!... — aztán pár pillanat múlva folytatta: — Egyébként valóban, leginkább ilyesmiket szeretnénk — beleértve persze, a kezelésükhöz szükséges embereket is...
— Maguknak elment az eszük! — csattant fel Gemmin (már, amennyire ő a jelenlegi helyzetében képes volt ,,felcsattanni"...)
— Ha Ön — pontosabban az, amire képes — nem létezne, én is így vélekednék. De amit Costaban a ,,teremtőkészségéről" mondott, és amit az embereim is láttak a saját szemükkel a Miradorban, igencsak reálisnak mutatják az elképzeléseinket!...
— És mit akarnak... majd kezdeni azzal a tömérdek... hadiarzenállal, aminek ,,elővarázslását" várják tőlem? Talán vissza akarják foglalni Islas Malvinas-t?*...
Riva most már nevetésben tört ki.
— Ön tényleg lenyűgözően tud következtetni, señor Gemmin! Nos, igen, — talán... De csak gondolja el, egyszer s mindenkorra visszavághatnánk az angoloknak! Örökre kipenderíthetnénk őket onnan! A partokat övező olaj-lelőhelyek kiaknázásának haszna pedig attól fogva csak minket gazdagítana! Mi lehetnénk Dél-Amerika legerősebb katonai hatalma! Még talán a jenkik sem mernének ujjat húzni velünk, ha Önnek sikerülne később egy nukleáris ballisztikus rakétát is ,,sokszorosítania"! De ne szaladjunk ennyire előre: a haza kevesebbért sem lesz hálátlan, higgye el!
Gemmin néhány másodpercig még farkasszemet nézett Riva-val, aztán levette róla tekintetét, és látszólag maga elé révedve, rövid ,,tárgyalást" folytatott önmagával: — ,,A haza nem lesz hálátlan..., persze... Ne röhögtess! Amint nem lenne rám többé szükségetek, gondolkozás nélkül kinyírnátok! Nincs mese, ki kell fejlesztenem, még, ha beledöglök is! De kérdés, hogyan tudom huzamosan fenntartani?... Akárhogy is, meg kell próbálnom, ha meg akarok ezektől szabadulni." — aztán ismét Riva felé fordulva, most már nyugodt hangon, jól hallhatóan közölte vele: — Igen, talán meg lehet próbálni...
— Ez a beszéd, señor Gemmin! Örülök, hogy sikerült meggyőznöm!
— Várjon még egy percet... — szólt Gemmin, miközben felemelte kissé a mellkasa előtt az ágyneműn pihentetett bal kezének mutatóujját —, hogy is mondta az előbb: ,,ne szaladjunk ennyire előre"... Először is..., először is látni akarom az anyámat! — Világos?! Addig ne is álmodjanak arról, hogy bármiben is a segítségükre leszek! Érhető?! Másodszor, egy kérdés: mi lesz, ha nem sikerül a tervük, — mármint a tervüknek a legeleje, tehát, hogy... hogy ,,tárgyakat készítsek" maguknak?...
Riva visszazökkent hivatalosabb stílusába.
— Nos, az édesanyja ide hozatalát meg tudjuk oldani, ezen ne múljék a dolog. Ami viszont a tervünket illeti, mi minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Ön a lehető legideálisabb körülmények között végezhesse a... ,,sorozatgyártást"!... Mi semmit nem fogunk tehát parancsolni, mi pusztán csak nyomatékosan kérjük Önt, hogy hű hazafiként azzal szolgálja a hazát, amihez a legkiválóbban ért!

* Islas Malvinas — a Malvin-szigetek (angolosan: Falkland-szigetek) argentin-spanyol elnevezése. A Falkland-szigetek (Falkland Islands) az Atlanti-óceán déli részén, 483 km-re Dél-Amerika partjaitól helyezkedik el. Jelenleg Nagy-Britannia fennhatósága alatt áll. 1982-ben Argentína megszállta, ennek következtében Argentína és az Egyesült Királyság között két hónapos háború zajlott a szigetek birtoklásáért. A háború az argentinok vereségével végződött. Azóta erős gazdasági növekedés állt be a halászatban és a turizmusban egyaránt. A szigetek lakói főleg skót származásúak, de Falkland-i identitású brit állampolgároknak tartják magukat, és általában elfogadják a szuverenitás jelenlegi formáját. — részlet a Wikipédiából

Folytatása következik!
keidzsitakesima 2016.02.07. 02:32 (#20)
Nyugi! Készül a folytatás!
keidzsitakesima 2016.02.06. 02:24 (#19)
Baksay-Róka Béla

PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...

elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás — a VI. rész (Titkos ,,védelem"...) folytatása — innen:
— Nézze, én bízom benne, hogy ha végighallgat, helyesen fog dönteni, — úgy ahogy a saját érdeke és a hazája érdeke is kívánja. És miután döntött, meg is tudunk majd egyezni, de szeretném hangsúlyozni, hogy kórházban van, és nyilván sejti már, hogy ez itt nem egy civil kórház; a személyzeten meg a két emberen kívül, akik idehozták, csak én tudom, hogy hol van. És még valami: nagyon készséges személyzet áll itt a rendelkezésünkre, gondolom érti, mire célzok?...

...Tehát a folytatás:

Gemmin sosem volt ijedős fajta — de őrült sem volt... Jó néhányszor felemelte szavát, saját vélt, vagy valós igaza, illetve mások érdeke védelmében, és többnyire nem hunyászkodott meg, ha ,,megszólíttatott", miközben más szólni sem mert, vagy épp' eliszkolt; de persze, volt, hogy időlegesen — leginkább erőnlét híján — ő is visszafogott maradt, vagy meghátrált egy túlságos erőfölényben lévő (vagy számosabb) ellenféllel szemben... A test-test elleni küzdelem felvállalása tehát, nála elsősorban erőviszony kérdése volt, ezért egy akár végsőkig vitt hősies helytállást csak abban az esetben gondolt követendőnek, ha minden más út lezáródott már a harc kedvezőbb feltételek között való megvívásának lehetősége előtt. Jelenlegi helyzete pedig — legfőként erőnléte — egyáltalán nem tüzelte őt hősies ellenállásra..., ezért hát úgy döntött: kivár, és miközben megpróbálja kipuhatolni, mit várnak tőle, erőnlétét is igyekszik úgy-amennyire feljavítani.
Az étkezőtálcán lévő narancsleves pohárért nyúlt, óvatosan szájához emelte, belekortyintott, majd színlelt közömbösséggel Riva szemébe nézve megkérdezte: — Most, miután megfenyegetett..., elmondaná, mióta érdekli a titkosszolg... álatot az illúziókeltés? Ugye nem akarja velem elhi..., elhitetni, hogy pusztán Costaban hírverésén felbuzdulva... lódult meg az agyuk? Vagy talán éppen ő volt az, aki szólt maguknak? Különben is, miben tudnék én... maguknak segíteni? Hisz' látja... — ismét kortyolt egyet a pohárból —, ...látja hogy nézek ki, épp'..., épp' csak, hogy élek...
Riva elmosolyodott.
— Hát igen, jelenleg nincs a legjobb formájában, szentigaz... De Ön mégis csak a szerencse fia! Nemcsak, hogy olyan képesség van a birtokában, amivel senki más sem rendelkezik ezen a bolygón, de ezen felül még megúszott egy kettős-merényletet is, aminek a túlélésére kisebb esélye volt, mint nekem arra, hogy koloratúrszoprán hangfekvésben énekeljek az Operában! És ahogy látom, az étvágyával sincs semmi baj, úgyhogy, miután a doki sikeresen összefoltozta, egy-két hét alatt teljesen rendbe fog jönni, ha rendesen eszik. Ha gondolja, akár most is hozathatok még valami bőségesebbet! — Mondtam már, itt nagyon készséges a személyzet...
Gemmin rezzenéstelenül bólintott, mire Riva a zakója zsebébe nyúlt, elővett egy személyhívó-szerűséget, megnyomott rajta egy gombot, majd visszacsúsztatta a mütyűrt, és folytatta: — Egyébként megint csak el kell ismernem, nagyon lényeglátóan fogja meg a dolgokat, de azért ne haragudjon Costabanra, nem pénzért csinálta, egészen jól ment neki a mulatója — legalábbis eddig... Ő jó hazafi, és rögtön átlátta, hogy azok a képességek, amelyekkel Ön minden reményünk szerint valóban rendelkezik, hasznosak lehetnek a hazának, ezért fordult hozzánk.
Alighogy Riva befejezte, kinyílt az ajtó, majd belépett rajta a nővér, aki az imént a fájdalomcsillapítót injekciózta be Gemminnek. A nő Riva-ra nézett, ő pedig Gemminhez fordult: — Mit szeretne még enni?
Gemmin az étkezőtálca felett összekulcsolta kezeit (hasonlóan, mint pár perccel korábban az ágya végénél álló Riva), s miközben egy pillanatra sem vette le tekintetét a titkos-ügynökről, kenetteljes gúnyt próbálva érzékeltetni a hangjában érdeklődött: — Gondolom, serpenyős kanadai pisztráng... héjában sült courage burg... onyával..., ír vajjal és egy pohár Tokaji aszúval, szóba sem jöhet...
Riva félmosollyal az arcán s szemöldökét kissé megemelve a nővérre nézett, aki hideg merevséggel tájékoztatott: — Az étel megoldható, a bor helyett egy üveg Perrier2-t kaphat.
Gemmin amint értesült a ,,félsikerről", kissé fanyalogva elhúzta a száját, majd, két kézzel megragadta az étkezőtálcát, hogy átadja azt a nővérnek, de amint megemelte volna, a sérült bordája felől belé nyilalló fájdalom megszakította szándékát, úgyhogy rögtön vissza is ejtette a tálcát, amelyről a papírpohár leborult, a benne lévő maradék narancslé pedig végigfolyt Gemmin ágyneműjén.
Riva felnevetett, és miután szólt a nővérnek, hogy ad neki egy papírzsebkendőt — aki átvéve azt, letörölgeti a nedvességet az ágyneműhuzatról, felveszi a lepottyant poharat, majd felemeli az ételtálcát és hangtalanul távozik —, így évődött Gemmin-nel: — Egyelőre jobb volna, ha csak a tudata erejével próbálna dolgokat emelgetni!... — azzal ismét Gemmin ágya végéhez ment, és mesterkélt közvetlenséggel folytatta: — Látja, Valerio, nálunk csaknem mindent megkaphat! Csak a bort kell egyelőre nélkülöznie... — De most nehogy elő akarja azt itt ,,teremteni"!...
— Tudhatná, hogy... csak olyan tárgyakat tudok... létrehozni, amiről van alap-példányom! — válaszolt Gemmin kissé lekezelően — Inkább válaszoljon a... a kérdésemre: miféle segítséget várnak tőlem? És különben is..., értesíteni akarom az anyámat..., és a barátnőmet!
— Az édesanyját már értesítettük, és megnyugtattuk, hogy nincs komoly sérülése, és elmondtuk azt is, hogy 3-4 nap múlva akár haza is térhet. A barátnője Európába utazott, őt nem is gondoltuk az Önnel történtekről tájékoztatni, hiszen az utóbbi időben úgy sem igen találkoztak, ha nem tévedek...
— Ahhoz magának semmi köze! — fakadt ki Gemmin, majd neki szögezte: — Mondja már meg... végre, mit akarnak tőlem?!
Riva ellépett Gemmin ágyától, és miközben bal tenyerét az ágy melletti állványon elhelyezett műszerblokkon végigsimította, Gemminhez visszafordulva megállt, majd ezt mondta: — Szeretnénk, ha bizonyos tárgyakat ,,készítene" nekünk....

Folytatása következik!
keidzsitakesima 2016.02.01. 05:06 (#18)
Egyébiránt az elbeszélés megírásával éppen ott tartok, ahol a VI. rész vége olvasható, ergo: az a rész még nincs befejezve! A történet vége előtt pedig nagyjából még további 4 részt tervezek, úgyhogy MINDENKI KAPASZKODJON: Folytatása következik!

Úgyhogy a LATRINÁBA POTTYANT HÍMRINGYÓ tehet nekem egy szívességet!...
keidzsitakesima 2016.02.01. 04:58 (#17)
Ez a 'jn' rejteknevű, LATRINÁBA POTTYANT HÍMRINGYÓ nem tudja, hogy a világirodalom jelenleg leghosszabb — 43 soros(!) — mondatával Mark Twain tartja a 'világcsúcsot'?!
Az a mondat pedig az 'Egy jenki Arthur király udvarában' c. könyvben — a világirodalom egyik legközkedveltebb művében — olvasható.

Hát ENNYIRE olvasott..., ez a LATRINÁBA POTTYANT HÍMRINGYÓ!

Ez a LATRINÁBA POTTYANT HÍMRINGYÓ ha 1 000 évig élne, sem volna képes — még csak megközelítőleg sem — olyan fantáziá-dús láttató erővel írni, magas minőségben, mint amilyen módon én játszi könnyedséggel képes vagyok!...
xenos 2016.01.31. 18:50 (#16)
#15
A higgadtság helyrebillentette a mérleg nyelvét... Így van ez jól...
hatarvadasz 2016.01.31. 18:46 (#15)
Falra hányt borsó!
Él a lehetőségben rejlő szabadosság tárházával.
Jó fórum ez, mert még ilyen volumenű tagnak is korlátlanok a lehetőségei.
Alteregós változatban újdonság a jelenlét azonossága.
A csoda túlélte a három napot.
Ez van.
jn 2016.01.31. 02:35 (#14)
Rókaszuka Fundaluka!

Te tényleg azt hiszed, hogy ezeket itt bárki is végigolvassa? Mert ha igen, akkor ostobább vagy, mint gondoltam. Az összes szarvashibát elköveted bennük, amit csak egy amatőr író elkövethet. Még egy kezdő író is tudja, hogy feleslegesen megnehezíti a szöveg olvasását a túl hosszú mondatok halmozása. Egyáltalán minek ír az, aki csak magának ír? Inkább keressél magadnak egy szukát, és azzal üzekedjél inkább, mint hogy a magyar nyelvet erőszakolnád meg sorozatosan. Akkor legalább nem csak magaddal szúrnál ki.
keidzsitakesima 2016.01.30. 21:56 (#13)
Baksay-Róka Béla

PRÓFÉCIA
avagy
Ember tervez...

elágazásos tud-fa elbeszélés /Bifurcate Story/

Folytatás

VI. Titkos ,,védelem"...

Betegágyán háton fekve, Gemmin nyitott szemmel nézte a plafont. Túl volt egy műtéten. Négy és fél órával ezelőtt sikeresen eltávolították a testébe kapott golyót. A lövedék ugyan kis kaliberű volt, de a behatolás helyén eltörte egyik bordáját, csaknem súrolta a szívét, s végül megakadt az oldalában. Szerencséjére nem vesztett túl sok vért, és a sérülése sem okozott helyrehozhatatlan károkat, úgyhogy ,,befoltozták", azután befektették ebbe a szobába. Ám rosszabbul is járhatott volna.
Az imént ébredt fel, azonban fogalma sem volt az eseményekről. A műtét után közölték ugyan vele, hogy kórházban van, és sikerült az operációja, de még kábult, sokkos állapotban volt, ezért nem fogta fel, hogyan és miért került oda, ahol volt. Csak addig jutott az emlékei felidézésében, hogy a Miradorban van és a replikációra koncentrál — azon túl, semmi... Most, hogy valamelyest már kitisztult tudattal fel tudta mérni az állapotát — a felső testén szélesen átívelő kötést, a bal kézfejének mutatóujjához speciális csipesszel illeszkedő, majd az ágya melletti állványon elhelyezett berendezéshez is furmányosan csatlakoztatott vezetéket, valamint, hogy minden egyes lélegzetvétel sajgó fájdalmat okozott számára —, rádöbbentette, hogy valóban sérülés érte, de nem tudta, miféle, és nem értette, miért történt vele, ami történt. Egyedül volt az ablaktalan helyiségben, s már másodszor akart volna valahogy életjelt adni, de akárhogy is kutatott tekintetével körös-körül a szobában valami csengőféle vagy zajkeltő dolog után, semmi hasonlót nem talált. Meg sem próbált kiabálni, vagy pláne, felkelni, mert teljesen biztos volt benne, képtelen lenne bármelyikre is, hisz' az előbb is, abbéli igyekezetében, hogy a nővér-hívót keresve elforduljon fekvő helyzetéből, majdnem görcsberándult a fájdalomtól, úgyhogy most mozgásképtelenül őrlődött magában. Nem akarta tudatosítani, hogy milyen képtelen helyzetben van, de a gondolat, hogy nem látja tisztán az eseménysort, aminek következtében ide került, bárhogy hessegette is magától, mégiscsak dühítette. És a tetejébe még gyöngének és elhagyatottnak is érezte magát. Rühellte cselekvésképtelenségét: ahhoz hasonló érzetet keltett benne, mint mikor műkedvelő programozóként házi-számítógépe előtt ülve, olyan matematikai-logikai problémával kellett szembesülnie, amelynek megoldásában néha tucat percekig nem tudott egy tapodtat sem előre jutni, s szinte már tördelte a kezeit, hogy valami megoldásfélét csiholjon ki agyából, ami persze, mindig sikerült is neki, de mindaddig, míg elő nem bányászott egy megoldás-ötletet, amit aztán tesztelhetett, nagyon kínos volt a helyzet.
Már egyre nehezebbnek tűnt számára belső nyugalmának megtartása, s már-már attól tartott, hogy hisztérikussá válik, amikor kopogás nélkül egy orvos nyitott be határozott lendülettel a szobába. Egy nővér követte, kis fémdobozzal a kezében, majd pedig — kissé lemaradva mögöttük — egy öltönyös férfi jelent meg az ajtókeretben.
Az orvos köpenyzsebbe csúsztatott kezekkel Gemmin ágyához lépett, és anélkül, hogy kezet nyújtott volna, megszólalt: — Dr. Francisco La Biotta vagyok, én operáltam, hogy érzi magát?
Gemmin meggondolatlanul mélyet akart sóhajtani, de a mellkasába hasító fájdalomtól hirtelen felszisszenve az oldalához kapott, s csak egészen halkan és vontatottan tudott válaszolni: — Azon kívül..., hogy utoljára akkor éreztem olyan..., fájdalmat az oldalamban, hogy se sírni..., se nevetni ne tudjak..., mikor sportolás közben szétrúgták a bordámat..., nos, azon kívül egészen tűrhetően vagyok. De... mi történt velem? Nekem a... Miradorban kellene lennem.
— Arról egyelőre tegyen le, még legalább három napig itt kell maradnia. Egyébként félig-meddig ráhibázott: alig öt órája emeltünk ki a testéből egy lövedéket, ami miközben eltörte ugyanazt a bordáját, ami régebben megsérült, épp hogy elkerülte a szívét és majdnem elintézte a tüdejét meg a bal veséjét. Rendbe tettük, amit kellett, de a következő néhány napon még számítani lehet nem kívánt szövődményre, ezért még pihennie kell. Ahogy látom — fordult La Biotta a Gemminhez kapcsolt mérőműszer felé —, csökkent a láza, de a vérnyomása most magasabb a kelleténél; próbáljon elvonatkoztatni a történtektől. Most kap még fájdalomcsillapítót, és pár perc múlva ehet is egy keveset — már biztosan éhes.
— De mégis..., mitől kéne elvonat... koztatnom, ha nem titok?
Az orvos feltűnő lassúsággal a még mindig nyitott ajtó mellett álló, öltönyös férfi felé fordult, aztán a nővér felé biccentett a fejével, aki a műszerek adatainak jegyzetelését befejezve, éppen egy injekció beadásának előkészületeit végezte, majd az orvos utasítására odalépett Gemminhez, és a lepedőt felhajtva, a combjába injektálta a fájdalomcsillapítót. Amint a nővér elvégezte feladatát, visszahúzódott az orvos mellé, aztán ők ketten — mintegy vezényszóra — hátat fordítottak, és Gemmin legnagyobb megrökönyödésére szó nélkül kivonultak a helyiségből.
Az öltönyös mintha erre várt volna, végre elmozdult a helyéről, aztán odasétált Gemmin ágyának végéhez és összekulcsolt kezekkel az acélkeretre támaszkodva megszólalt: — Szeretné tudni, hogy mi történt a Miradorban?
— Előbb azt szeretném tudni, hogy... hogy maga kicsoda, és mit akar? Hallhatta..., pihenésre van szükségem — válaszolta fojtott hangon Gemmin.
Az öltönyös — mintegy mentegetőzve — felemelte kezeit: — A nevem Silvio Riva és ígérem, nem fogom sokáig zavarni. Hogy mit akarok?... Inkább úgy, mondanám: a segítségét kérjük; sokkal barátibban hangzik.
— Nekem ez az... egész nagyon nem tetszik. Miért... miért nincs itt egyáltalán ablak?..., és még egyszer: ki a csoda maga?
— Tényleg nem akarom sokáig...
Riva kénytelen volt félbeszakítani önmagát, mert ismét bejött a nővér, majd kis pohárban narancslevet és pár falat sült-csirkét hozott egy állványos tálcán, amit szótlanul Gemmin elé helyezett, aztán megemelte a fejtámlát az ágyon, majd — köszönetet sem várva — ugyanúgy, mint az előbb, némán elhagyta a szobát.
Gemmin végre kissé lecsillapodott; mindig is haspók volt, s az étel látványa — bármennyire is szegényes volt a kínálat — felpezsdítette a hangulatát, nem foglalkoztatta tovább a lehetetlen szituáció: a sérülése, az orvos és a nővér szinte tüntető zárkózottsága, valamint a környezet, amiben ezt az egészet kénytelen volt elviselni. Rezignált lezserséget színlelve igyekezett tudomást sem venni Riva-ról, ezért egy szándékoltan eltúlzott mozdulattal kívánta ,,birtokba venni" a felhozatalt, ám ismét fájdalom ékelődött az oldalába, és ez ismét visszazökkentette.
— Jó étvágyat, — szólt Riva, miközben közelebb lépve, karba tett kézzel megállt Gemmin ágya szélénél — elmondom hogyan került ide.
— Talán nem ért a szóból?..., hagyjon magamra — ,,emelte fel" hangját Gemmin, majd az első kisebb falatot lenyelve megpróbált tovább táplálkozni.
— Nem tehetem, az ország érdeke mást kíván — válaszolt Riva, mialatt zakója belső zsebéből fényképes igazolványt húzott elő, s Gemmin orra elé tartva elhadarta —: Secretaría-de-Inteligencia-de-Estado1, úgyhogy kénytelen lesz végighallgatni.
— Nabégrehogykibögte; már asz..., ahogy bejöttide elá'ulta, hoty..., hogy nem veteglátogatóba jött — vetette oda teliszájjal Gemmin.
— Örülök, hogy tisztán látja a helyzetet, ez megkönnyíti a dolgomat, és talán kevesebbet kell magyarázkodnom. Nos, a képességei egy bizonyos szempontból felkeltették az érdeklődésünket, ezért sejtettük, hogy mások figyelmét is magára vonhatja, de mindaddig nem akartunk beszélni magával, míg a műsor véget nem ér, és meg nem győződünk arról, hogy amit végbevisz, az nem valamiféle csinált dolog. Arra azonban sajnos, nem számítottunk, hogy ketten is arra készülnek majd, hogy előadás közben megpróbálják kioltani az életét — ez kissé váratlanul ért bennünket is, így aztán...
Gemmin türelmetlenül közbevágott: — Műsor közben akartak... megölni? Kik?
— Kettő azok közül, akik a produkciója korrektségét ellenőrizték: az illuzionista és az ékszerész. Az utóbbi miatt van most itt. Az embereink csak megkésve tudtak közbelépni, de most már halott. A illuzionistát bűvész-kollégája lefegyverezte, úgyhogy az ő lövése célt tévesztett, őt ki is tudtuk hallgatni: nem bírta elviselni, hogy maga olyasmit tud, amire ő nem képes, és ettől bekattant. Az ékszerész tényleges indítékát már soha sem fogjuk megtudni — az embereink likvidálták, de vannak feltételezéseink. Valószínűleg ugyanaz motiválta, ami minket is érdekel, csakhogy ő üzleti érdekeinek veszélyeztetését látta abban, amiről mi úgy gondoljuk, hogy az ország hasznára válhat. Ezért szeretnénk, ha együttműködne velünk.
Riva várakozásteljesen elhallgatott, de Gemmin a tálcáján lévő maradékot csipegette és kínos másodpercekig csak a csámcsogását lehetett hallani, aztán megtörölte a száját, Riva szemébe nézett, majd megszólalt: — És ha nincs kedvem együttműködni... magukkal, akkor mi történik?
— Nézze, én bízom benne, hogy ha végighallgat, helyesen fog dönteni, — úgy ahogy a saját érdeke és a hazája érdeke is kívánja. És miután döntött, meg is tudunk majd egyezni, de szeretném hangsúlyozni, hogy kórházban van, és nyilván sejti már, hogy ez itt nem egy civil kórház; a személyzeten meg a két emberen kívül, akik idehozták, csak én tudom, hogy hol van. És még valami: nagyon készséges személyzet áll itt a rendelkezésünkre, gondolom érti, mire célzok?...
— Mióta érdekli a titkosszolg... álatot az illúziókeltés? Ugye nem akarja velem elhi..., elhitetni, hogy pusztán Costaban hírverésén felbuzdulva... lódult meg az agyuk? Vagy talán éppen ő volt az, aki szólt maguknak?
— Megint csak el kell ismernem, hogy nagyon lényeglátóan fogja meg a dolgokat, de azért ne haragudjon Costabanra, nem pénzért csinálta, egészen jól ment neki a mulatója — legalábbis eddig... Ő jó hazafi, és rögtön átlátta, hogy azok a képességek, amelyekkel Ön minden reményünk szerint valóban rendelkezik, hasznosak lehetnek a hazának, ezért fordult hozzánk.

Folytatása következik!...
1 2 3 
Facebook komment
További címkék
látszólag udvarias, kombinációs hajlamával, kezelésükhöz szükséges, jelenlegi helyzetében, rövidesen, folytatom, baksay, prófécia, számítottunk beszéd ráhibázott, felől kínálat meggyőznöm, többé felveszi nővér, bejöttide hazafi, várnak ettől, üzekedjél közbelépni, tudjuk magának, értette feleslegesen, túlságos hunyászkodott,
TVN.HU, Képtár, Blogok, Videótár, Szótár, Házi Receptek, Fecsegj, Véleményezd!,
© 2024 TVN.HU Kft.