| Válaszadók toplistája |
|
| 1. |
hatibacsi |
20036 |
| 2. |
decotext |
17332 |
| 3. |
geptop |
16374 |
| 4. |
donaldduck |
15550 |
| 5. |
hatarvadasz |
13569 |
| 6. |
xenos |
9874 |
| 7. |
feerko |
9543 |
| 8. |
ibicimama |
9280 |
| 9. |
piktorka2 |
9131 |
| 10. |
foxworkinspace |
8624 |
|
|
|
| Kinek a válaszát találták legtöbbször helyesnek? |
|
| 1. |
ibicimama |
1056 |
| 2. |
xenos |
1031 |
| 3. |
dnemethk |
845 |
| 4. |
hatarvadasz |
810 |
| 5. |
donaldduck |
744 |
| 6. |
pola62 |
730 |
| 7. |
geptop |
665 |
| 8. |
hatibacsi |
630 |
| 9. |
sunchat |
489 |
| 10. |
gergelyferi |
459 |
|
|
|
| Helyesnek talált válaszok aránya |
|
|
|
|
| Tudjátok.hu már az Androidos készülékeken is! |
|
Úton van? Épp válaszra lenne szüksége?
Tegye fel a kérdését!
Egy piros lámpánál is felteheti már kérdéseit, nem kell keresgélnie. Amint válasz érkezett a kérdésére, vagy új kérdés került fel, az alkalmazás jelezni fog.
Ön is segíthet másoknak, ha tudja a kérdésükre a választ, mivel az alkalmazás segítségével válaszolhat is.
Letöltés
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csak belépés után tud válaszokat írni! Kérjük lépjen be!
Belépés
|
Vagy facebook hozzáféréssel is írhat!
Facebook Komment
|
|
|
illike |
2014.08.18. 18:37 (#33) |
|
 |
Így igaz, a Biblia a legnagyobb példányszámban eladott könyv .
Semmiféle egyházról, felekezetről nem írtam, Jézus nem egyházról tanított.
Nem filozófiai, lelkiismereti kérdés az isten kérdésnek utánajárni.
Nem ítélek senkit, nem rám tartozik !
A szeresd felebarátodat mint magadat, teljes mértékben rám (is) tartozik.
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.n et/...a99e5fbb00 |
|
|
raska_istvan |
2014.08.18. 17:56 (#32) |
|
 |
Illike: "üzlet, az ember mesére vágyik, mert nem akar szembenézni a valósággal"
A Biblia az egyik legnagyobb példányszámban eladott könyv a világon. A katolikus egyház elképesztő vagyont halmozott fel az évszázadok alatt; vajon Jézusnak mennyire tetszene ma ez?
"Az ember minden jel szerint arra teremtetett, hogy gondolkodjék"
Pontosan. És ez együtt jár azzal is, hogy megkérdőjelezel számodra egyértelműnek tűnő dolgokat is, és csak akkor fogadod el őket, ha semmilyen ellentmondásra nem jutsz közben.
"Nem filozófiai kérdés az isten kérdésnek utána járni."
Ha nem az, akkor milyen kérdés?
"Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget."
Évszázadok alatt rengeteg "gyertyagyújtót" küldtek máglyára csak azért, mert az ellentétben állt az egyház hivatalos álláspontjával. Ez mennyire fér bele abba, hogy "szeresd felebarátodat"?
Bobby-one: Pontosan  |
|
|
illike |
2014.08.18. 17:33 (#30) |
|
|
Kedves István !
A legutóbbi kérdésre a válasz :üzlet, az ember mesére vágyik, mert nem akar szembenézni a valósággal, nem akar tükörbe nézni - tisztelet a kivételnek ! Nem azért írta, hogy segítsen az embereken, a motíváció: nyereség !"Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mesékhez odafordulnak."
,,Az ember minden jel szerint arra teremtetett, hogy gondolkodjék" - Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást." Blaise Pascal.
Nem filozófiai kérdés az isten kérdésnek utána járni.
Jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget.
Üdvözlettel ! |
|
|
decotext |
2014.08.18. 17:26 (#29) |
|
 |
Kedves Illike! Tudod az tény, hogy nem semmi ez a teljesítmény tőled, csak hát nekem ezzel nagyon nagy a gondom! Ha ennyit kell magyarázni isten egyetemességét akkor nagy bajban vannak az emberek és a vallások!
A második nagy gondom az ez, idézlek:
"Az Isten kérdésre mindenkinek saját magának kell megkeresni a választ.
Kicsoda az Isten, mit akar, mi a célja, terve, egyáltalán ha létezik ?"
Nos, ha tőlem függ az hogy isten létezik e vagy sem, akkor bizony
nagyon téves a felfogásotok! Ez ugyenis nem relativitási eémélet!
Vagy van vagy nincs! S nekem csak egyetlen egy nagyon kicsi
bizonyiték is elég lenne arra, hogy el tudjam fogadni! A gond hogy
én sok ezer (millió) bizonyítékot tudok felhozni NEMLÉTÉRE, de
Ti hivők egyet nem arra, hogy létezik! Ti azt tekintitek bizonyitéknak
hogy valamit tagadtok! PL: "Nem alakulhatott ki ilyen komlikált az élet
egy teremtő nélkül!" Tehát a véletlent tagadjátok itt is. Tipikus érvetek
még az, hogy ha egy darabokra szedett rolexet belerakunk egy zsákba
és elkezdjük rázni, akkor abból sem lesz soha egy komplett működő óra!
Szóval ezel az érvek nagyon sántitanak, mert ugyebár az élet sem úgy alakult ki (taeisták szerint) hogy azonnal egy homo sapiens mászott ki a tengerből, hanem bizony aminosavakból és szénvegyületekből véletlen kialakulásából lettek az első mikróbák s ÉVMILLIÓK alatt lett ebből az első emlős.....
S még egy: nem arról van szó, hogy nem stimmel a "szabad akarat" megadása, hanem az, hogy istennek mint mindenhatónak tudnia kellet, hogy hogyan fognak dönteni, mégis igy tett!
Idézlek:
"Isten őszintének, becsületesnek teremtette az embert; nemes jellemvonásokat oltott bele, a rosszra való hajlam nélkül. "
Különösen látszik ez Kain és Ábel esetében!
S végül: ha a Te istened törvényeket szabott meg, akkor tiltott és korlátozott! Miért ha olyan jónak termetett bennünket? Vagy félresikerültünk? Belátta, hogy selejt vagyunk, s ezért csak azt dijazza aki követi ők? Santikál ez, nagyon sántikál.....
____________________________________ _________________
" Isten ezt a két testvért is próbára tette, miként korábban Ádámot
is, hogy bebizonyosodjék, hiszik-e és követik-e szavát. "
MIÉRT IS? Mi van ha nem? Ez nem zsarolás? |
|
|
raska_istvan |
2014.08.18. 16:41 (#28) |
|
|
Illike: tl;dr  Egy istenség létezése pont annyira bizonyítható, mint a Repülő Spagettiszörny létezése. Ha van Isten, akkor van Repülő Spagettiszörny is, de akkor Odin, Ré és Tlazolteotl is léteznek, de ezek ugyebár kizárják egymást..
"Ez utóbbira sajnos sok ember nem hajlandó"
Sok embernek jobb dolga is van, mint filozófiai kérdéseken törni a fejét.
"Kicsoda az Isten, mit akar, mi a célja, terve, egyáltalán ha létezik ?"
Ha nem létezik, akkor mi változik? Semmi. Nem lesz jobb a termés, nem kerül több étel az asztalra, a számlákat ugyanúgy be kell fizetni, és ugyanúgy orvoshoz kell menni antibiotikumért egy mandulagyulladással.
"Vajon miért olyan vastag a Biblia?"
Mert sok ideje volt sok embernek. Vajon miért olyan vastag a Gyűrűk Ura? |
|
|
brrrbrrr |
2014.08.18. 16:06 (#27) |
|
 |
...ez igen.....mennyi ideig tartott ezt leírni? |
|
|
illike |
2014.08.18. 15:58 (#26) |
|
|
Kedves DECOTEXT !
Néhány mondatban nem lehet semmit megérteni, sem elmagyarázni. Ahhoz, hogy az ember megértsen bármit is, tudakoznia kell, utána járni, ami fáradtsággal, időráfordítással, kitartással...stb. jár. Ez utóbbira sajnos sok ember nem hajlandó, tisztelet a kivételnek. Inkább fordul a televizióhoz, és az idejét minden mással köti le. Az Isten kérdésre mindenkinek saját magának kell megkeresni a választ. Kicsoda az Isten, mit akar, mi a célja, terve, egyáltalán ha létezik ?
Ezt nem lehet "megspórolni". Igen, Isten mindenható, ismeri a jövőt ! Végére mehetetlen bölcsessége van, amit fel nem foghatunk. Ennél fogva igen nagy bátorság kell ahhoz, hogy felelősségteljesen kijelentse bárki is: hülyének tartotta Ádámot, Évát ! A brutalitás, a szadizmus félelmetes kifejezések bárkire is aggatjuk - hát még Istenre.
Arra nem lehet gondolni, hogyha van egy Isten, és azt akarja, hogy tudjunk Róla, Felőle, akkor hagyott magáról "lenyomatot", "végrendelkezést" ? Vajon miért olyan vastag a Biblia ?
Ha egyáltalán olvasta, és értelmezte, meg is értette, akkor ilyen jelzőkkel nem illeti.
Nem tőlem származik az expozé ! Már réges rég utána jártam az isten kérdésnek, nem volt számomra fontosabb, mint, hogy megtudjam: létezik-e, vagy sem ? Ha viszont létezik, akkor mi a szándéka ? Bennem is felmerült a kérdés : miért a sok rossz, honnan ered, ha egyszer van Isten ? Mig nem ismertem a szándékát, nem tudtam mást tenni, mint kétségbe vonni a lényét.
Amikor megadta az emberpárnak a választási lehetőségét - ahogy írta - az vajon nem szabadság volt ? Hisz, ha valaki választhat, akkor szabad akarattal rendelkezik. Felmegy a háztetőre, leugrik - szabadon választott. Vajon akkor ki a felelős azért ,amit tett ? Egy kis gondolkodás kell csupán, józan ész. Egy gyerek is megtudja mondani : az a felelős, aki megtette. Milyen könnyű másra hárítani, persze ez is szabadság, lehet bármit tenni, de mindennek következménye van.
,,És mondta Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, és uralkodjék... mind az egész földön... Teremtette tehát az Isten az embert az Ő képére... férfiúvá és asszonnyá teremtette őket." (I. Móz. 1:26-27) Világosan tárul itt elénk az emberiség eredete, és az ihletett feljegyzés megfogalmazása olyan egyszerű, hogy a tévedés lehetősége teljesen kizárt. Isten az embert saját képmására teremtette. Nincs ebben semmi titokzatos. Semmi alapja sincs annak a feltevésnek, hogy az ember a fejlődés lassú fokozatain át, az állat- vagy növényvilág alacsonyabb létformáiból alakult volna ki. Az ilyen tanítás a Teremtő csodálatos művét az ember földies, korlátolt elképzeléseihez alacsonyítja le.Az emberek olyan eltökélten akarják kizárni Istent a világmindenség fölötti uralkodásból, hogy inkább az embert alacsonyítják le és fosztják meg eredetének méltóságától. Isten az embert úgy teremtette, hogy mind külsejére, mind jellemére nézve Isten képmása legyen. Egyedül Krisztus az Atya ,,valóságának képmása" (Zsid. 1:3); az embert azonban Isten hasonlatosságára teremtette. Természete összhangban volt Isten akaratával, értelme képes volt isteni dolgok felfogására. Hajlamai tiszták voltak; vágyain, ösztönein és szenvedélyein értelme uralkodott. Szent és boldog volt az Isten képmásában és akarata iránti tökéletes engedelmességben.
Amikor Alkotójának kezéből kikerült, az ember magas termetű és tökéletesen arányos lény volt. Arca viruló egészségtől, az élet és öröm fényétől ragyogott.
Bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette ősszüleinket, mégsem zárta el előlük a rossz cselekvésének lehetőségét. Isten olyan szabad akaratú erkölcsi lényeknek alkotta meg őket, akik képesek voltak bölcsességét, jellemét és jóindulatát, kívánalmainak jogosságát méltányolni, és teljes szabadságukban állt engedelmeskedni, vagy az engedelmességet megtagadni. Isten szándéka az volt, hogy élvezzék az Ővele és a szent angyalokkal való közösséget, azonban mielőtt örök biztonságba helyezhette volna őket, hűségüknek ki kellett állnia a próbát. Isten az ember teremtésekor gátat vetett az önzés vágyának kielégítése elé, a romlást hozó, végzetes szenvedély útjába, amely Sátán bukását is okozta. A kert közepén, az élet fájának közelében álló tudás fája lett ősszüleink engedelmességének, hitének és szeretetének a próbája. Míg a kert minden fájáról bátran ehettek, Isten halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg, hogy e fa gyümölcsét megkóstolják. Ki voltak téve Sátán kísértésének, de ha kiállják a próbát, hatalma alól végül teljesen kivonja őket Isten, hogy azután örökké az Ő jóságát élvezhessék.
Isten törvényeket adott az ember számára, hogy léte fennmaradhasson. Az ember Isten kormányzatának alattvalója, kormányzat pedig nem állhat fenn törvények nélkül. Isten az embert úgy is megteremthette volna, hogy ne legyen szabadságában a törvény áthágása. Visszatarthatta volna Ádám kezét a tiltott gyümölcs érintésétől, de így az ember már nem lett volna szabad erkölcsi lény, hanem csupán egy gép. Szabad választás híján az engedelmesség nem önkéntes, hanem kikényszerített, amelyben nincs helye a jellemfejlődésnek. Az ilyen megoldás ellenkezett volna Isten elveivel, amelyek szerint más világok lakóival is bánik. Méltatlan lett volna az emberhez mint értelmes lényhez, és alátámasztotta volna Sátán vádjait, hogy Isten uralma önkényuralom.
Isten őszintének, becsületesnek teremtette az embert; nemes jellemvonásokat oltott bele, a rosszra való hajlam nélkül. Fejlett értelmi képességekkel ajándékozta meg, és feltárta előtte mindazokat az indítékokat, amelyek arra késztethették, hogy kitartson Teremtője iránti hűsége mellett. Örök boldogságának feltétele a tökéletes és állandó engedelmesség. E feltétel mellett szabad az út az élet fájához.
Mindaddig, amíg Istenhez hívek maradtak, Ádám és Éva uralkodott a Földön. Korlátlan uralmat adott nekik Isten minden élőlényen.
A Teremtő megígérte, hogy mindaddig, amíg hívek maradnak Isten törvényéhez, állandóan növekszik majd képességük, hogy tudásukat gyarapítsák, egymást szeressék és örvendjenek. Szüntelenül gyűjthetik a tudás újabb kincseit, felfedezhetik a boldogság újabb forrásait, és mind tisztábban és világosabban alkothatnak fogalmat Isten felmérhetetlen, kiapadhatatlan szeretetéről.
Mivel Isten kormányzásának alapja a szeretet törvénye, ezért minden értelmes lény boldogsága az igazság nagy alapelveivel való teljes összhangjától függ. Isten minden teremtményétől szeretetszolgálatot kíván - olyan szolgálatot, amely az Ő jellemének méltánylásából fakad. Nem leli örömét a kikényszerített engedelmességben, hanem mindenkinek szabad választást biztosít, hogy önként ajánlhassa fel szolgálatát.
Amíg minden teremtett lény elismerte szeretetkötelezettségét, addig tökéletes volt az összhang az egész világegyetemben. A mennyei seregek számára öröm volt Teremtőjük akaratának teljesítése. Boldogok voltak, hogy dicsőségét visszatükrözhetik, és hogy dicsőíthetik Őt. És amíg az Isten iránti szeretet volt az elsődleges, az egymás iránti szeretet is önzetlen volt: nyoma sem volt a mennyei összhangot megbontó viszálynak. De változás állt be ebben a boldog állapotban. Volt valaki, aki visszaélt a szabadsággal, amelyet Isten adományozott teremtményeinek. Abban fogant meg a bűn, akit Isten Krisztus után a legjobban kitüntetett, aki a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt a menny lakói között: Lucifer, a ,,hajnal fia", első volt az oltalmazó kérubok (angyalok)közt, szent és romlatlan. A nagy Teremtő előtt állt, és az örökkévaló Istent övező végtelen dicsőség sugarai áradtak rá. ,,Így szól az Úr Isten: Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva voltál mindenféle drágakövekkel... Voltál felkent oltalmazó kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén voltál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen voltál útjaidban, attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned." (Ezék. 28:12-15)
Fokról fokra jutott el Lucifer odáig, hogy engedjen az önfelmagasztalás vágyának. Az írás így szól erről: ,,Szíved felfuvalkodott szépséged miatt, megrontottad bölcsességedet fényességedben..." ,,Ezt mondtad szívedben: ...az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet... hasonló leszek a Magasságoshoz." (Ezék. 28:17; Ésa. 14:13-14) Noha minden dicsőségét Istentől nyerte, ez a hatalmas angyal odáig jutott, hogy mindazt mégis a magáénak tekintette. Bár a mennyei seregek fölé magasztaltatott, nem elégedett meg helyzetével, és odáig merészkedett, hogy az egyedül a Teremtőnek kijáró tiszteletet kívánta magának. Ahelyett, hogy minden teremtett lény szeretetét és ragaszkodását mindenekelőtt Istenre igyekezett volna irányítani, azon fáradozott, hogy szolgálatukat és hűségüket saját magának biztosítsa. Arra a dicsőségre vágyva, amellyel a végtelen Atya ruházta fel Fiát, ez az angyalfejedelem olyan hatalomra tört, amely kizárólag Krisztust illette meg.
Ezzel megtört a menny tökéletes összhangja. Lucifer hajlama, hogy önmagát szolgálja Teremtője helyett, aggodalmat ébresztett azokban, akik úgy gondolták, Isten dicsőségének kell az elsődlegesnek lennie. A mennyei tanácsban az angyalok kérlelték Lucifert. Isten Fia feltárta előtte a Teremtő nagyságát, jóságát és igazságosságát, valamint törvényének szent és változhatatlan voltát. Isten alapította a menny rendjét, s ennek elhagyásával Lucifer szégyent hozna Alkotójára és romlást saját magára.
De a végtelen szeretettel és irgalommal elmondott figyelmeztetés csak az ellenállás lelkületét szította fel. Lucifer engedte, hogy elhatalmasodjék rajta a Krisztussal szembeni féltékenység, és még eltökéltebbé vált.
Isten Fia elsőbbségének elvitatása és így a Teremtő bölcsességének és szeretetének kétségbevonása lett az angyalfejedelem célja. E cél elérésére összpontosította lángelméjének minden képességét, amely Krisztusé után az első volt Isten seregei között. De Isten, aki azt szeretné, hogy minden teremtményének szabad választása legyen, senkit sem hagyott védtelenül a megtévesztő álbölcselettel szemben, amellyel a lázadás igazolni akarta magát. Mielőtt kezdetét veszi a nagy küzdelem, táruljon fel mindenki előtt világosan annak az akarata, akinek bölcsessége és jósága volt minden örömük forrása.
A világegyetem királya maga elé gyűjtötte a mennyei seregeket, hogy jelenlétükben nyilatkoztassa ki Fia igazi méltóságát és mutassa be helyzetét a többi teremtményhez képest. Isten Fia osztozott Atyjával a trónon, és az Örökkévaló dicsősége, akinek ,,élete van önmagában", mindkettőjüket körülfogta. A trón körül gyülekeztek a szent angyalok, hatalmas, megszámlálhatatlan tömeg - ,,tízezerszer tízezer és ezerszer ezer" (Jel. 5:11), a legelőkelőbb angyalok mint szolgák és alávetettek örvendeztek a fényben, amely az Istenség jelenlététől áradt rájuk. Az Úr kijelentette a menny összegyűlt lakói előtt, hogy egyedül Isten egyszülött Fia képes teljesen megérteni szándékait, és az Ő feladata, hogy végrehajtsa akaratának hatalmas tanácsát. Isten Fia volt az Atya akaratának megvalósítója az egész mennyei sereg megteremtésében; és Őt is - csakúgy, mint Istent - hódolatuk és ragaszkodásuk illette meg. Krisztus gyakorolta az isteni hatalmat a föld és lakói megteremtésekor is. De mindebben nem a saját hatalmát és dicsőségét kereste Isten tervével ellentétesen, hanem az Atyát magasztalta, és az Ő kegyelmes és szeretetteljes szándékait hajtotta végre.
Az angyalok örömmel ismerték el Krisztus elsőségét, és leborulva előtte, kimutatták iránta érzett szeretetüket és imádatukat. Lucifer is meghajolt a többiekkel, de szívében különös, ádáz küzdelem dúlt. Igazság, igazságosság és hűség küzdöttek irigység és féltékenység ellen. Úgy tűnt, hogy a szent angyalok befolyása egy ideig magával ragadja.
Elsőség iránti vágya visszatért, és újra engedett a Krisztussal szembeni irigységnek. Lucifer a neki ajándékozott magas méltóságot nem tekintette Isten különleges ajándékának, és ezért nem érzett hálát Teremtője iránt. Büszkélkedett fényességével, magasztos tisztségével, és az Istennel való egyenlőségre tört. A mennyei sereg szerette és tisztelte, az angyalok boldogan hajtották végre parancsait, mert mindnyájuknál bölcsebb és dicsőségesebb volt. De Isten Fia még nála is magasztosabb helyet foglalt el: hatalomban és tekintélyben egy volt az Atyával. Az Atya vele tanácskozott, míg Lucifer előtt nem tárult fel így Isten szándéka. ,,Miért legyen a Fiú az első? - kérdezte ez a hatalmas angyal. - Miért tisztelik jobban, mint engem?"
Elhagyva helyét, az Atya közvetlen közelségéből Lucifer elment, hogy az elégedetlenség szellemét terjessze az angyalok között. Titokban dolgozott, és igazi szándékát egy ideig Isten látszólagos tiszteletének leple alá rejtette. Kétségeket kezdett ébreszteni a mennyei lények életét szabályozó törvények iránt, kijelentve, hogy bár a törvényekre szüksége lehet a világok lakóinak, de az angyalok, mivel magasabb rendűek, nem igényelnek ilyen korlátozásokat, mert saját bölcsességük is elégséges tanácsadó.
Krisztus helyzetében vagy tekintélyében semmilyen változás sem történt. Lucifer irigysége és félrevezetései, valamint az az állítása, hogy ő egyenlő Krisztussal, szükségessé tették Isten Fia valódi helyzetének bejelentését, holott ez kezdettől fogva változatlan volt. Sok angyalt azonban elvakítottak Lucifer csalásai.
A parancsnoksága alatt álló szent lények szeretetteljes, hűséges bizalmát kihasználva olyan ügyesen ültette át gondolataikba saját bizalmatlanságát és elégedetlenségét, hogy működése észrevétlen maradt. Lucifer hamis megvilágításban, félremagyarázva és kiforgatva mutatta be Isten szándékait, hogy véleménykülönbséget és bizalmatlanságot ébresszen. Míg titokban viszályt és lázadást szított, a legmesteribb ravaszsággal azt a látszatot keltette, mintha egyetlen célja a hűség fenntartása, az összhang és a béke megőrzése lenne.
Isteni jelleméből következő nagy kegyelmében Isten hosszútűrő volt Lucifer iránt. Az elégedetlenség és hűtlenség szellemét azelőtt nem ismerték a mennyben. Új, különös, titokzatos és rejtélyes jelenségként tűnt fel most. Először maga Lucifer sem volt tisztában érzései valódi természetével; egy ideig félt kifejezésre juttatni gondolatait és elképzeléseit, de mégsem hessegette el őket. Nem látta, merrefelé sodródik. De Isten olyan erőfeszítésekkel próbálta tévedéséről meggyőzni, amelyet csak a végtelen szeretet és bölcsesség tudott kigondolni. Elégedetlensége alaptalannak bizonyult, és láthatta, mi lenne az eredménye, ha megmaradna a lázadásban. Lucifert meggyőzték tévedéséről. Látta, hogy ,,igaz az Úr minden útjában, és minden dolgában szent" (Zsolt. 145:17); hogy az isteni rendelkezések igazak, és mint ilyeneket, el kellene ismernie azokat az egész menny előtt. Ha ezt tette volna, megmenthette volna saját magát, és sok angyalt. Ekkor még nem tagadta meg teljesen Isten iránti hűségét. Bár elhagyta tisztét mint oltalmazó kérub, mégis, ha kész lett volna visszatérni Istenhez, elismerve a Teremtő bölcsességét és megelégedve Isten nagy tervében a számára kijelölt hellyel, akkor visszaállították volna hivatalába. Eljött a végleges döntés ideje: el kell fogadnia Isten uralkodását mindenestől, vagy nyíltan fellázad ellene. Közel állt ahhoz, hogy a visszakozás mellett döntsön, de a büszkeség visszatartotta. Olyan valaki számára, akit ekkora tisztelet vett körül, túl nagy áldozatnak tűnt elismerni, hogy tévedett, elképzelései hamisak voltak, és alávetni magát a tekintélynek, amelyről be akarta bizonyítani, hogy igazságtalan.
Az irgalmas Teremtő - Lucifer és követői iránti sóvárgó szánalmában - megpróbálta az elégedetlenkedőket visszatartani a pusztulás szakadékától, amelybe már csaknem belezuhantak. De kegyelmét félremagyarázták. Lucifer úgy mutatta be Isten hosszútűrését, mint saját elsőbbségének bizonyítékát, mint ami annak a jele, hogy a világegyetem királya elfogadja a feltételeit. Kijelentette, hogy ha az angyalok szilárdan kitartanak mellette, mindazt elérhetik, amit kívánta k. Konokul védte saját álláspontját, és teljesen belevetette magát az Alkotója elleni nagy küzdelembe. Így történt, hogy Lucifer, a ,,világosság hordozója", Isten dicsőségének részese, aki az Ő trónja mellett állt, a törvényáthágás révén Sátán lett: Isten és a szent lények ellensége, és azok pusztítója, akiket a menny az ő védelmére és vezetésére bízott.
Isten engedte, hogy Sátán addig folytassa munkáját, míg az elégedetlenség szelleme nyílt lázadássá érik. Sátán terveinek teljesen ki kellett bontakozniuk ahhoz, hogy valódi célját mindenki felismerhesse. Lucifernek mint felkent kérubnak kimagasló helye volt, a mennyei lények végtelenül szerették, és nagy befolyása volt rájuk. Isten uralma nemcsak a menny lakóira terjedt ki, hanem az általa teremtett világokra is, és Lucifer úgy gondolkodott, hogy ha az angyalokat maga mellé tudná állítani a lázadásban, a többi lény is vele tartana. Mindig a saját nézőpontjából mutatta be a kérdést, álokoskodó és csaló módon, hogy célját elérje. A megtévesztés mestere volt. Valódi szándékait rejtve érte el sikereit. Titokzatossággal vette körül tetteit, s így az angyaloknak nehéz volt leleplezni tevékenységének igazi természetét. Amíg teljesen ki nem bontakozott gonoszsága, nem tűnt olyannak, amilyen valójában volt; elégedetlenségét nem tekintették lázadásnak. Még a hűséges angyalok sem látták egészen jellemét, s azt, hogy munkája hova vezet.
Lucifer kezdetben úgy irányította kísértéseit, hogy ő maga a háttérben maradt. Azokat az angyalokat, akiket nem tudott teljesen a maga oldalára állítani, a mennyei lények érdekei iránti közönnyel vádolta meg. Pontosan azért kárhoztatta a hűséges angyalokat, amit ő maga tett. Az volt a módszere, hogy körmönfont érvekkel zavart keltett Isten szándékait illetően. Ami egyszerű volt, azt titokzatosságba burkolta, és Isten legegyszerűbb kijelentéseit ravaszul kiforgatva ébresztett kételyt azok iránt. Magas méltósága, amely szorosan az isteni kormányzathoz kapcsolta, még nagyobb súlyt adott állításainak.
Isten csak igaz és igazságos eszközöket alkalmazhatott. Sátán viszont olyanokat is, amelyeket Isten sohasem: hízelgést és csalást. Sátán úgy állította be a dolgot, mintha ő maga a világegyetem javát akarná. A bitorló igazi jellemét és valódi céljait mindenkinek meg kell értenie - időt kell kapnia, hogy gonosz tetteivel leleplezze magát.
A végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor a lázadó már kivettetett a mennyből. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei engedelmességének arra a meggyőződésre kell épülnie, hogy Ő jó és igazságos. Mivel a menny és a teremtett világok lakói nem voltak képesek megérteni a bűn természetét és következményeit, nem tarthatták volna igazságosnak Sátán elpusztítását. Ha Isten azonnal eltörli Sátánt az élők közül, némelyek inkább félelemből, mint szeretetből szolgálták volna a Teremtőt. A csaló befolyása nem szűnt volna meg teljesen, és a lázadás szellemét sem sikerül gyökerestől kiirtani. Az egész világegyetem végtelen időkön át tartó békéje érdekében Sátánnak még teljesebben ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy a mennyei kormányzat ellen felhozott vádakat igazi fényükben láthassa meg minden teremtett lény, és Isten igazságossága, irgalma és törvényének változhatatlan volta örökre minden vitán felül álljon.
Sátán lázadásának örök tanulságul kell szolgálnia a világegyetem számára az elkövetkezendő korszakokra - a bűn természetéről és borzalmas következményeiről. Sátán uralmának megvalósulása, annak emberekre és angyalokra gyakorolt hatása mutatja, milyen következményekkel jár az isteni tekintély mellőzése. Azt igazolja, hogy Isten kormányzásának fennállásától függ minden teremtmény jóléte. A lázadás e rettenetes tapasztalatának története örök védelmül kell hogy szolgáljon minden teremtett lény számára, nehogy megcsalassanak a törvényáthágás természetével kapcsolatban, és hogy megóvja őket a bűn elkövetésétől és büntetése elszenvedésétől.
Olyan valaki uralkodik a mennyben, aki kezdettől fogva látja a véget, aki előtt a múlt és a jövő titkai egyaránt feltárulnak, és aki a bűn okozta sötétség és pusztítás csapásain túl látja saját szerető és áldásos tervei megvalósulását. Bár ,,felhő és homályosság van körülötte; de igazság és jogosság az Ő székének erőssége" (Zsolt. 97:2). És ezt a világegyetem lakói, hűségesek és hűtlenek egyaránt megértik majd egy napon. ,,Cselekedete tökéletes, mert minden útja igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes Ő." (V. Móz. 32:4)
Miután Sátánnak többé már nem állt módjában, hogy a mennyben lázítson, Isten iránti ellenségeskedése új területet talált: az emberi család megrontását tervezte. Az édenbeli szent pár öröme és békéje arra a boldogságra emlékeztette, amelyet ő örökre elveszített. Irigységtől ösztökélve elhatározta, hogy engedetlenségre készteti őket, így bűnt és büntetést hoz rájuk. Eltökélte, hogy szeretetüket bizalmatlansággá változtatja, dicséneküket pedig Teremtőjük iránti szemrehányásokká. Így nemcsak az ártatlan emberpárt döntené a magáéhoz hasonló nyomorba, hanem Istent is meggyalázná, és az egész mennynek fájdalmat okozna.
Isten figyelmeztette ősszüleinket a rájuk leselkedő veszélyre. Mennyei követek tárták fel előttük Sátán bukásának történetét és az ember tönkretételére irányuló terveit. Még tökéletesebben mutatták be előttük az isteni kormányzat alapelveit, melyeket a gonoszság fejedelme megdönteni próbált. Az Isten igazságos követelményeivel szemben tanúsított engedetlenség okozta Sátán és serege bukását, mennyire fontos tehát, hogy Ádám és Éva tiszteljék azt a törvényt, amely az egyedüli alapja a rend és egyenlőség fenntartásának.
Isten törvénye ugyanolyan szent, mint Ő maga.
Isten nemcsak az élőlények világát, hanem a természetben lejátszódó folyamatokat is törvényekkel szabályozta. Mindent változhatatlan rendelkezések irányítanak, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Míg a természetben mindent a természet törvényei uralnak, addig a Föld lakói közül egyedül az ember felelős az erkölcsi törvény megtartásáért. Az embert, a teremtés koronáját képesítette Isten arra, hogy megértse követelményeit, törvényének igazságos, jótékony voltát és iránta támasztott jogos igényeit, s az embertől megingathatatlan engedelmességet kíván.
Az angyalokhoz hasonlóan Éden lakóinak is próbát kellett kiállniuk, és boldogságukat csak a Teremtő törvénye iránti hűség révén őrizhették meg. Választhattak: vagy engedelmeskednek és élnek, vagy engedetlenek lesznek és meghalnak. Isten gazdag áldásokban részesítette őket, de ha akaratát figyelmen kívül hagyják, akkor tettük következményeitől az emberpárt sem mentheti meg - amint a lázadó angyalokat sem -, a törvényszegés megfosztaná őket Isten ajándékától, nyomort és romlást zúdítana rájuk.
Az angyalok figyelmeztették ősszüleinket, hogy őrizkedjenek Sátán cselvetéseitől, mert fáradhatatlanul arra fog törekedni, hogy behálózza és megtévessze őket. Amíg engedelmeskednek Istennek, a gonosz nem árthat nekik, mert szükség esetén a menny összes angyala a segítségükre siet. Ha első támadásait állhatatosan visszautasítják, akkor ugyanúgy biztonságban lesznek, mint a mennyei angyalok. Ha azonban csak egyszer is engednek a kísértésnek, természetük annyira megromlik, hogy önmagukban sem hatalmuk, sem hajlandóságuk nem lesz többé, hogy ellenálljanak Sátánnak.
Isten a tudás fáját tette iránta való szeretetük és engedelmességük próbájává. Az Úr úgy látta jónak, hogy az egész kert használatát csupán egyetlen dologban korlátozza; ha azonban ezen az egyetlen ponton megszegik akaratát, akkor a törvényáthágás büntetését vonják magukra. Sátán nem lehetett állandóan a nyomukban, csak a tiltott fánál férkőzhetett a közelükbe kísértéseivel. Ha megkísérlik a fa természetét, lényegét kifürkészni, azzal Sátán ámításainak teszik ki magukat. Isten angyalai figyelmeztették őket, hogy gondosan ügyeljenek Isten intelmeire, és elégedjenek meg annyival, amennyit jónak látott közölni velük.
Hogy művét észrevétlenül valósíthassa meg, Sátán a kígyót választotta eszközéül - olyan álcázást, mely jól megfelelt megtévesztő szándékának. Akkor még a kígyó volt az egyik legbölcsebb és legszebb teremtmény a földön. Szárnyai voltak, és lángoló aranyszínben a levegőt szelve káprázatos látványt nyújtott. Ott pihent a tiltott fa dús ágai között, és miközben annak pompás gyümölcsét lakmározta, olyan szép volt, hogy a szemlélő figyelmét teljesen lekötötte. Így állt lesben a megrontó a békesség kertjében, zsákmányára várva.
Angyal figyelmeztette Évát, hogy ne távolodjék el férjétől, miközben a kertben napi munkáját végzi. Mellette kisebb a kísértés veszélye, mint ha egyedül van. Azonban kellemes munkájában elmerülve, észrevétlenül távolodott el Ádámtól. Amikor ráeszmélt, hogy egyedül van, a veszély előérzete támadt fel benne, de elhessegette félelmeit, mert elég bölcsnek és erősnek érezte magát, hogy a gonoszt felismerje és ellenálljon neki. Mit sem törődve az angyal figyelmeztetésével, nemsokára a tiltott fa előtt találta magát, amelyet kíváncsisággal vegyes csodálattal szemlélt. Gyümölcse nagyon szép volt, és Éva azt kérdezte magában, vajon miért tiltotta el ezt tőlük Isten. Itt volt az alkalom a kísértőnek. Mintha csak olvasna Éva gondolataiban, megszólította: ,,Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" (I. Móz. 3:1) Évát meglepte és megfélemlítette, hogy szinte saját gondolatainak visszhangját hallotta. De a kígyó kellemes hangon beszélt tovább, dicsérve az asszony páratlan szépségét, Éva pedig szívesen hallgatta szavait. Ahelyett, hogy gyorsan menekült volna onnan, tovább időzött és azon csodálkozott, hogy a kígyót beszélni hallja. Ha az angyalokhoz hasonló lény szólította volna meg, az felébresztette volna félelmét; az azonban fel sem merült benne, hogy az igéző szépségű kígyó a bukott ellenség eszköze lehet.
A kísértő tőrbe csaló kérdésére így válaszolt: ,,A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; de annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És mondta a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy amely napon esztek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten; jónak és gonosznak tudói." (I. Móz. 3:2-5)
Kijelentette, hogy ha erről a fáról ennének, a lét magasabb fokára és a tudás újabb, szélesebb terére jutnának. Ő maga is evett a tiltott gyümölcsből és így tett szert a beszéd képességére. Azt sugallta Évának, hogy az Úr féltékenységből korlátozta őket, nehogy Ővele egyenlővé váljanak. Csodálatos tulajdonságai miatt tiltotta el őket a fa gyümölcsének ízlelésétől, sőt még érintésétől is, mert az bölcsességet és hatalmat ad. A kísértő arra utalt, hogy az isteni figyelmeztetés a valóságban nem fog beteljesedni; csupán arra való, hogy őket megfélemlítse. Hogyan is halhatnának meg? Hát nem ettek az élet fájának gyümölcséből? Isten csak gátolni akarja nemesebb fejlődésüket, nagyobb boldogságukat.
Ez Sátán módszere Ádám korától egészen napjainkig, és nagy sikerrel alkalmazza. Arra akarja rávenni az embert, hogy kételkedjék Isten szeretetében, és kétségbe vonja bölcsességét. Állandóan a tiszteletlen kíváncsiság szellemét próbálja felébreszteni az emberben, a nyughatatlan és tolakodó vágyat, amely be akar hatolni az isteni bölcsesség és hatalom titkaiba. Miközben az emberek arra törekszenek, hogy kikutassák, amit Isten jónak látott elfedni előttük, tömegek figyelme kerüli el az igazságokat, melyeket viszont kinyilatkoztatott és amelyek szükségesek az üdvösség elnyeréséhez. Sátán engedetlenségre csábítja az embereket, elhitetve velük, hogy a tudás csodálatos mélységei tárulnak fel előttük. De mindez csak csalás. Képzelt haladásukra büszkén, Isten követelményeit lábbal taposva, olyan ösvényre lépnek, mely a romlásba, a pusztulásba vezet.
Sátán azt mondta a szent párnak, hogy csak nyerhetnek, ha áthágják Isten törvényét. Nem hallunk-e napjainkban is hasonló érvelést? Sokak szerint Isten parancsolatainak megtartói szűk látókörű emberek, míg azok, akik nem vesznek tudomást az isteni törvényekről, haladóbb gondolkodásúak és így nagyobb szabadságnak örvendenek. Mi ez, ha nem az Édenben kimondott szavak visszhangja: ,,Amely napon esztek abból - tehát áthágjátok az isteni parancsot -, olyanok lesztek, mint az Isten." Sátán azt állította, hogy javára vált a tiltott gyümölcs fogyasztása, azonban elhallgatta, hogy éppen törvényszegése miatt űzték ki a mennyből. Noha tapasztalta, hogy a bűn felmérhetetlen veszteséggel jár, elleplezte saját nyomorúságát, hogy másokat is hasonló helyzetbe taszítson. A törvényszegők ma is így akarják leplezni igazi jellemüket; szentnek állítják magukat, magasztos hitvallásuk azonban csak annál veszedelmesebb csalóvá teszi őket. Sátán oldalán állnak, mert Isten törvényét lábbal tiporják, és másokat is a magukéhoz hasonló végső romlásba akarnak dönteni.
Éva valóban hitt Sátán szavainak, hite azonban nem mentette meg a bűn következményétől. Nem hitt Isten szavának, és ez okozta a vesztét. Az ítéletben nem azért kárhoztatják majd az embereket, mert lelkiismeretesen hittek egy hazugságot, hanem azért, mert elmulasztották az alkalmat, hogy megismerjék az igazságot. Sátán okoskodása ellenére az igazság az, hogy mindig végzetes az Isten iránti engedetlenség. Teljes szívvel az igazság megismerésére kell törekednünk! Minden tanítás, amely Isten Igéjében feljegyzésre került, intelmünkre és okulásunkra adatott, hogy megóvjon bennünket a megtévesztéstől. Elhanyagolásuk saját romlásunkat okozza. Biztosak lehetünk abban, hogy minden, ami Isten szavának ellentmond, Sátántól ered.
A kígyó szakított a tiltott fa gyümölcséből, és a habozó Éva kezeibe tette. Azután emlékeztette Évát saját szavaira, hogy Isten megtiltotta nekik a gyümölcs érintését is, nehogy meghaljanak. Ugyanúgy nem lesz semmi baja, ha eszik a gyümölcsből - mondta -, mint ahogy lám, érintése sem ártott. Mivel Éva látta, hogy amit eddig tett, nem járt rossz következményekkel, merészebbé vált. ,,És látta az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakított azért annak gyümölcséből és evett." (I. Móz. 3:6) A gyümölcs íze kellemes volt, és mialatt ette, mintha elevenítő erőt érzett volna, azt képzelte, hogy a lét magasabb fokára jutott. Félelem nélkül szakított és evett. És most, miután vétkezett, Sátán eszközévé vált férje romlásának munkálásában. Különös, természetellenes izgalommal, kezében a tiltott gyümölccsel kereste fel Ádámot és elbeszélte neki a történteket.
Ádám elszomorodott, döbbentnek és riadtnak látszott. Éva szavaira azt válaszolta, hogy biztosan ez az ellenség, akitől óva intették őket, és az isteni ítélet szerint Évának meg kell halnia. Válaszul Éva Ádámot is a gyümölcs megízlelésére unszolta, miközben a kígyó szavait ismételte, hogy bizony nem halnak meg. Azzal érvelt, hogy ez biztos igaz, mert nem érzi Isten rosszallását, sőt ellenkezőleg, felemelő, vidámító hatást, mely minden képességét új élettel árasztotta el, amely, ahogy ő képzelte, a mennyei követeket is áthatja.
Ádám ráeszmélt, hogy társa áthágta Isten parancsát, megszegte az egyetlen tilalmat, amely hűségüket és szeretetüket próbára tette. Borzalmas harc dúlt a lelkében. Fájlalta, hogy engedte Évát eltávolodni maga mellől. De a tett megtörtént, meg kell válni attól, akinek a társasága örömet jelentett számára. S mi lesz azután? Ádám Isten és a szent angyalok társaságát élvezte, a Teremtő dicsőségét szemlélte. Megértette, milyen magasztos rendeltetés áll az emberiség előtt, ha hű marad Istenhez. Azonban mindezeket az áldásokat szem elől tévesztette félelmében, hogy elveszíti azt az egyetlen adományt, amely az ő szemében minden mást felülmúlt. A Teremtő iránti szeretetet, hálát, hűséget - mindent elnyomott benne az Éva iránt érzett szeretet. Éva része volt lényének, és a tőle való elszakadás gondolatát nem tudta elviselni. Nem volt tudatában, hogy ugyanaz a végtelen hatalom, amely őt a föld porából élővé alkotta és szeretetében társat adott mellé, Éva helyét mással is betöltheti. Elhatározta, hogy osztozik Éva sorsában; ha meg kell halnia, vele együtt hal meg. Ráadásul - gondolta -, hátha mégis igazat mondott az okos kígyó? Éva ott állt előtte, olyan szép volt és látszólag ugyanolyan ártatlan, mint engedetlensége előtt. Még nagyobb szeretetet mutatott férje iránt, mint eddig. A halálnak semmi jele sem látszott rajta. Ádám tehát elhatározta, hogy vállalja a következményeket. Megfogta a gyümölcsöt és gyorsan evett belőle.
Törvényszegése után Ádám először azt képzelte, hogy a lét magasabb szintjére jutott. De csakhamar rémülettel töltötte el bűnének gondolata. A levegő, mely eddig enyhe és állandó hőmérsékletű volt, megborzongatta az emberpárt. A szeretet és a békesség, amely eddig az övék volt, eltűnt, és helyébe a bűntudat, a jövőtől való félelem, a lélek mezítelenségének érzése lopakodott. A fényruha, amely eddig övezte őket, most eloszlott, és hogy helyettesítsék, öltözetet igyekeztek készíteni maguknak, mert ruha nélkül nem kerülhettek Isten és a szent angyalok elé.
Most kezdték meglátni bűnük valódi mélységét. Ádám szemrehányásokat tett társának balgasága miatt, amiért eltávozott mellőle és hagyta, hogy a kígyó becsapja; azonban mindketten azzal áltatták magukat, hogy Isten, aki szeretetének annyi bizonyságát adta, megbocsátja ezt az egyetlen törvényszegésüket, vagy nem veti alá őket olyan rettenetes büntetésnek, amelytől féltek.
Sátán ujjongott sikerén. Megkísértette az asszonyt, hogy kételkedjék Isten szeretetében, kétségbe vonja bölcsességét és áthágja törvényét, s rajta keresztül Ádámot is legyőzte.
A Törvényadó azonban már tudatni készült Ádámmal és Évával törvényszegésük következményeit. Isten megjelent a kertben. Ártatlanságukban és szentségükben örömmel üdvözölték Teremtőjük közeledtét, most azonban rémülettel menekültek előle és a kert legtávolabbi zugaiban kerestek búvóhelyet. ,,Szólította ugyanis az Úr Isten az embert, és mondta neki: Hol vagy? És mondta: Szavadat hallottam a kertben, és megfélemlettem, mivelhogy mezítelen vagyok és elrejteztem. És mondta Ő: Ki mondta néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" (I. Móz. 3:9-11)
Ádám nem tagadhatta és nem is mentegethette bűnét, bűnbánat helyett azonban a bűnt feleségére és ezzel magára Istenre akarta hárítani: ,,Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nékem arról a fáról, úgy ettem." (I. Móz. 3:12) Ádám, aki Éva iránti szeretetétől késztetve önként választotta sorsát, eljátszva Isten tetszését, édeni otthonát, az örök élet örömét, bukása után képes volt arra is, hogy vétkéért feleségét, sőt a Teremtőt próbálja felelőssé tenni. Rettenetes a bűn hatalma.
Amikor Isten az asszonyt kérdezte: ,,Mit cselekedtél?", ő így felelt: ,,A kígyó ámított el engem, úgy ettem." (I. Móz. 3:13) ,,Miért is teremtetted a kígyót? Miért engedted, hogy belépjen Édenbe?" Ezekkel a kérdésekkel próbálta menteni bűnét. Így ő is, Ádámhoz hasonlóan, Istent vádolta bukásukért. Az önigazolás lelkülete a hazugság atyjától ered; ősszüleinken is eluralkodott, mihelyt engedtek Sátán befolyásának, és ugyanez Ádám minden fiában és lányában is megnyilvánul. Ahelyett, hogy alázatosan megvallanák vétkeiket, úgy próbálják védeni magukat, hogy a bűnt másokra, a körülményekre, vagy Istenre hárítják - még áldásait is az ellene való zúgolódás okaivá téve.
Az Úr ezután ítéletet mondott a kígyó felett: ,,Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban." Mivel a kígyó Sátán eszközéül szolgált, osztoznia kellett a kiszabott ítéletben. A mező legszebb és legcsodáltabb teremtményéből a legcsúnyábbá és legmegvetettebbé lett, melyet ember és állat egyaránt fél és gyűlöl. A továbbiakban a kígyóhoz intézett szavak közvetlenül Sátánra vonatkoztak, előre megmutatva végső vereségét és pusztulását: ,,Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az asszony magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod." (I. Móz. 3:15)
Évának azt mondta az Úr, hogy mostantól bánat és fájdalom lesz az osztályrésze: ,,Epekedel a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad." (I. Móz. 3:16) A teremtésnél Isten Ádámmal egyenlővé tette Évát. Ha engedelmesek maradnak - összhangban az Ő szeretettörvényével -, akkor örökké egyetértésben éltek volna egymással. A bűn azonban viszályt hozott, és most egységük, illetve az összhang csak az egyik vagy a másik fél alárendelésével volt megőrizhető. Éva vétkezett először, és ő volt, aki elbukott a kísértésben, amikor eltávolodott férjétől az isteni utasítás ellenére. Az ő unszolására vétkezett Ádám, így Éva most alávettetett férjének. Ha az elbukott emberiség megtartotta volna az Isten törvényében foglalt alapelveket, akkor még ez az ítélet is áldására válik, noha a bűn következménye volt. Azonban a férfi visszaélése az így kapott uralommal sokszor annyira megkeserítette az aszszony sorsát, hogy sokszor teherré vált számára az élet.
Édeni otthonukban Éva tökéletes boldogságban élt férje oldalán. Azonban - mint modern korunk nyugtalan Évái esetében - az a remény csillant fel előtte, hogy a lét magasabb szintjére jut, mint amelyet Isten jelölt ki számára. Próbálkozása, hogy eredeti helyzete fölé emelkedjék, csak jóval mélyebbre vetette. Hasonló következmények mutatkoznak mindenütt, ahol a nők nem hajlandóak arra, hogy Isten tervével összhangban, vidáman teljesítsék kötelességeiket. Törekvéseikben, hogy olyan állásokat töltsenek be, melyekre Isten nem tette őket alkalmassá, üresen hagyják azokat a helyeket, ahol viszont áldásul szolgálhatnának. A lét magasabb szintjére vágyva sokan feláldozzák női méltóságukat és a jellem nemességét, elhanyagolva azt a feladatot, amelyet a menny bízott rájuk.
Ádámnak pedig kijelentette Isten: ,,Mivelhogy hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked, s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével edd a kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy Te s ismét porrá leszel." (I. Móz. 3:19)
Nem Isten akarta, hogy a bűntelen emberpár megismerje a gonoszt. Bőkezűen ellátta őket minden jóval, és távol tartotta tőlük a rosszat. Mégis, parancsa ellenére, ettek a tiltott fáról, és ennének továbbra is - ezzel a gonosz tudását fenntartva. Ettől kezdve tehát az emberiséget Sátán kísértései gyötrik. Az addig kirendelt boldog foglalatosság helyett gond és fáradozás lett a sorsuk. Kiszolgáltatottak a csalódásnak, bánatnak és fájdalomnak, végül pedig a halálnak.
A bűn átkától sújtott természet az Isten elleni lázadás lényegét és következményeit mutatja be az embernek. Amikor Isten az embert megteremtette, uralkodóvá tette a föld és minden élőlény felett. Ameddig Ádám hű maradt Istenhez, az egész természet engedelmeskedett neki. Azonban amikor fellázadt az isteni törvény ellen, az alárendelt teremtmények is fellázadtak az ő uralma ellen. Az Úr nagy irgalmasságában így kívánta megmutatni az embernek a törvény szentségét, és saját tapasztalata árán rávezetni, hogy milyen veszélyt jelent, ha akár a legkisebb mértékben is mellőzi a törvényt.
A fáradságot és gondot, ami az ember osztályrésze azóta, szintén e szeretet rendelte el. Olyan iskola ez, melyet a bűn tett szükségessé, hogy az étvágy és a szenvedély kielégítését fékezze és az önuralom szokását fejlessze. Részét képezi Isten nagy tervének, hogy az embert a lealacsonyodásból és a bűn romlásából fölemelje, helyreállítsa.
Az ősszülőknek adott figyelmeztetés - ,,Amely napon eszel arról, bizony meghalsz" (I. Móz. 2:17) - nem jelentette azt, hogy éppen azon a napon kell meghalniuk, amelyen a tiltott gyümölcsből esznek, hanem azon a napon mondják ki felettük a visszavonhatatlan ítéletet. Isten a halhatatlanságot az engedelmesség feltételével ígérte meg az embernek, de az törvényszegésével eljátszotta az örök életet. A törvényszegés napján kell kimondani a halálos ítéletet.
Hogy örökké élhessen, az embernek folyamatosan táplálkoznia kellene az élet fájáról. Enélkül életereje állandóan csökken, míg végül teljesen megszűnik az élete. Sátánnak az volt a terve, hogy Ádám és Éva engedetlenségükkel vonják magukra Isten haragját, majd pedig, ha nem sikerülne bocsánatát elnyerniük, remélte, hogy esznek majd az élet fájáról és így örökre fennmaradna a bűn és a nyomor. Azonban közvetlenül az ember bukása után Isten szent angyalokat rendelt az élet fájának őrzésére, akiket villámló fénysugarak vették körül, melyek csillogó kardokhoz hasonlítottak. Ádám családjából senki sem juthatott át ezen az akadályon, hogy szakítson az életadó gyümölcsből, ezért nincs halhatatlan bűnös.
A szenvedések özöne, amely ősszüleink vétkének következménye, sokak szerint túlságosan rettenetes büntetés ilyen kis vétekért, de ezzel kétségbe vonják Isten eljárásának bölcs és igazságos voltát. Ha alaposabban megvizsgálnák a kérdést, felismerhetnék tévedésüket. Isten a saját képére, bűntelennek teremtette az embert. Olyan teremtményekkel akarta benépesíteni a földet, akik csak kevéssel voltak kisebbek az angyaloknál, engedelmességüket azonban ki kellett próbálnia, mert nem akarta, hogy a világ olyan lényekkel teljék meg, akik törvényét figyelmen kívül hagyják. Nagy irgalmában azonban nem mért nehéz próbát Ádámra, és éppen a tilalom csekély volta tette a bűnt különösen naggyá. Ha Ádám a legkisebb próbát sem tudta kiállni, akkor még kevésbé viselte volna el a nagyobbat, amikor súlyosabb felelősség hárult volna rá.
Ha Isten valamilyen nehéz próbát mért volna Ádámra, akkor a rosszra hajló emberek azzal mentegetőznének, hogy az ő esetük annyira jelentéktelen dolog, és Isten nem veszi szigorúan az effajta apróságokat. Ez esetben a csekélynek tartott dolgokban, melyek megrovás nélkül maradnak az emberek között, állandósult volna a törvényszegés. Azonban az Úr nyilvánvalóvá tette, hogy a bűn minden mértékben sértő az Ő számára.
Éva előtt csekélységnek látszott az Istennel szembeni engedetlenség, hogy evett a tiltott fa gyümölcséből és férjét is törvényszegésre csábította; bűnük azonban olyan gátakat szakított fel, melyeken át a szenvedés zúdult a világra. Ki tudja felmérni a kísértés pillanatában, milyen szörnyű következményei lesznek egyetlen rossz lépésének?
Sokan tanítják, hogy Isten törvénye nem kötelező az emberre, mert lehetetlen eleget tenni követelményeinek. De ha ez igaz lenne, miért kellett elszenvednie Ádámnak törvényszegése büntetését? Ősszüleink bűne bajt és szenvedést hozott a világra, és csak Isten jóságán és irgalmán múlt, hogy az emberiség sorsa mégsem a reménytelen kétségbeesés lett. Senki se csalja meg magát: ,,A bűn zsoldja a halál." (Rm. 6:23) Isten törvényét most éppoly kevéssé hághatjuk át büntetlenül, mint amikor az emberiség atyja fölött hangzott el az ítélet.
A bűn elkövetése után Ádám és Éva nem lakhattak tovább az Édenben. Komolyan könyörögtek, hogy ott maradhassanak, ártatlanságuk és örömeik otthonában. Beismerték, hogy elveszítették jogukat erre a boldog, békés helyre, de fogadkoztak, hogy a jövőben engedelmeskednek Istennek. Azonban természetük a bűn következtében megromlott; erejük, hogy a gonosznak ellenálljanak, meggyengült, és így utat nyitottak Sátánnak, hogy könnyebben megközelíthesse őket. Ártatlanságukban engedtek a kísértésnek, most pedig, bűnös állapotukban, nincs erejük, hogy hűségesek maradjanak.
Alázatosan és kimondhatatlanul szomorúan búcsúztak gyönyörű otthonuktól, s elindultak, hogy a bűn átkától sújtott földön éljenek. Az egykor enyhe és egyenletes hőmérsékletű légkör lényeges változásokon ment át, de az Úr irgalmasan bőrruhákba öltöztette őket, védelmül a hőség és a hideg ellen.
Amikor Ádám és felesége a hervadó virág és a hulló falevél láttán először szemlélték az elmúlás jeleit, gyászuk mélyebb volt, mint ahogyan ma az emberek halottaikat siratják. A gyenge, törékeny kis virágok hervadása is elszomorító volt, de amikor a sudár fák is elhullatták levelüket, a látvány élénken emlékezetükbe véste azt a változhatatlan tényt, hogy a halál minden élőlény osztályrésze lett.
Az Éden még sokáig itt volt a földön, miután ösvényeiről az embert száműzték (I. Móz. 4:16). Az elbukott emberiség még hosszú ideig láthatta ártatlansága otthonát, melynek bejáratát angyalok vigyázták. A Paradicsom kérubok őrizte kapujánál az Isten dicsősége nyilatkozott meg. Ide járultak Ádám és fiai Isten imádására, itt újították meg engedelmességi fogadalmukat a törvény iránt, amelynek megszegéséért száműzettek Édenből.
Amikor az istentelenség áradata végigsöpört az egész világon, s az emberek gonoszsága a világ vízözön általi pusztulását okozta, akkor a kéz, amely plántálta, visszavette a földről Édent. De a végső helyreállítás idején, amikor Isten ,,új eget és új földet" (Jel. 21:1) teremt, ismét helyére kerül, dicsőségesebben és ékesebben, mint kezdetben volt.
Akkor majd azok, akik megtartották Isten törvényeit, halhatatlanságuknak örvendezhetnek az élet fája alatt, és a bűntelen világok lakói végtelen korszakokon át szemlélik majd e pompás kert példáján Isten teremtésének tökéletes művét, amelyet a bűn átka nem érintett - annak a mintáját, hogy mi lett volna az egész földből, ha az ember a Teremtő dicsőséges tervét megvalósította volna.
Az ember bukását az egész menny siratta.
Isten Fiát, a menny fenséges parancsnokát a bukott emberiség iránti részvét hatotta át. Végtelen irgalom dobogtatta meg szívét az elveszett világ szenvedései láttán. És az isteni szeretet tervet gondolt el, amely által az embert meg lehet váltani. Isten megszegett törvénye a bűnös életét követelte. Az egész világegyetemben csak egyetlen lény volt, aki az ember érdekében eleget tehetett ennek a követelménynek. Mivel az isteni törvény ugyanolyan szent, mint maga Isten, tehát csak Istennel egyenrangú lény vállalhatta a törvényszegés jóvátételét. Csakis Krisztus válthatta meg az embert a törvény átkától és hozhatta ismét összhangba a mennyel. Krisztus magára veszi a bűn átkát és szégyenét - a bűnét, amely annyira gyűlöletes a szent Isten előtt, hogy az Atyát és Fiát elválasztja egymástól. Krisztus leereszkedik a nyomor mélységeibe, hogy megmentse az elveszett emberiséget.
Közbenjárt Atyjánál a bűnös érdekében, mialatt a menny serege mély érdeklődéssel várta az eredményt. Sokáig tartott ez a titokzatos megbeszélés - ,,a békesség tanácsa" (Zak. 6:13) - az elbukott ember érdekében. A megváltási terv már a Föld teremtése előtt létrejött, mert hiszen Krisztus ,,a Bárány, aki megöletett e világ alapítása óta" (Jel. 13:8), ám a világegyetem királya is küzdött önmagával, hogy halálra adja-e Fiát a bűnös emberiségért? De ,,úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn. 3:16). Ó, a megváltás titka! Isten szeretete olyan világ iránt, mely Őt nem szerette! Ki értheti meg e szeretet mélységeit, amely ,,minden értelmet felülhalad" (Fil. 4:6)? Halhatatlan, értelmes lények, akik e felfoghatatlan szeretet titkát megérteni igyekeznek, csodálni és imádni fogják Őt a végtelen korszakokon át.
Az egész mennyet érintette ez a végtelen áldozata az egyetlen tervnek, amellyel az ember megváltása biztosítható. Az angyalok nem tudtak örülni, amikor Krisztus a megváltás tervét feltárta előttük, mert látták, hogy az ember megmentése szeretett parancsnokuk kimondhatatlan szenvedésébe kerül majd. Fájdalommal és csodálattal hallgatták szavait, amikor elmondta, hogyan kell leszállnia a mennyből, elhagyva annak tisztaságát, békéjét, örömét és dicsőségét, halhatatlan életét, hogy a föld romlottságával érintkezve fájdalmat, gyalázatot, sőt a halált is elviselje. Ott kell állnia a bűnös és a bűn büntetése között; és mégis csak kevesen fogadják majd el mint Isten Fiát. Elhagyja a menny Felségeként elfoglalt helyét, megjelenik a Földön, megalázza magát mint ember, hogy önmagán tapasztalja a fájdalmakat és kísértéseket, melyeket az embernek el kell viselnie. Mindez szükséges, mert csak így képes segíteni azoknak, akik megkísértetnek (Zsid. 2:18). Miután tanítói küldetését befejezi, istentelen emberek kezébe adják, és ki lesz szolgáltatva minden gyalázatnak, amelyre Sátán uszítja kínzóit. Mint valami bűnözőnek, a legkínosabb halált kell elszenvednie föld és a menny közé fölemeltetve. Hosszú órákon keresztül borzalmas haláltusát kell vívnia, hogy az angyalok sem lesznek képesek végignézni, hanem eltakarják arcukat a jelenet elől. Lelki gyötrelmeket kell elszenvednie, azt, hogy az Atya elrejti arcát előle, mialatt a törvényszegés bűne - az egész világ bűneinek terhe - ránehezedik majd.
Az angyalok parancsnokuk lábához borultak, felajánlották magukat áldozatul az emberért. Azonban angyalok élete nem róhatta le a bűnadósságot; csak Őneki, az ember Teremtőjének volt hatalma arra, hogy megváltsa. Azonban az angyaloknak is részt kellett venniük a megváltás művében. Krisztusnak ,,egy kevés időre kisebbé kellett tétetnie az angyaloknál a halál elszenvedéséért" (Zsid. 2:9). Amikor majd emberi természetet ölt magára, ereje pedig kisebb lesz az angyalokénál, akkor szolgálhatnak neki, erősíthetik és enyhíthetik szenvedéseit. Emellett legyenek ,,szolgáló lelkek, szolgálatra küldve azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget" (Zsid. 1:14). Őrzik majd a kegyelmet elnyerőket a gonosz angyalok hatalmától és a sötétségtől, amellyel Sátán állandóan körülveszi őket.
Krisztus biztosította az angyalokat, hogy halálával sokakat meg fog váltani, és végül megsemmisíti azt is, akinek hatalma van a halálon. Visszaszerzi Isten országát, melyet az ember törvényszegése folytán elveszített, a megváltottak pedig Ővele együtt öröklik azt, hogy ott örökké éljenek. A bűn és a bűnösök megsemmisülnek, hogy soha többé ne zavarhassák menny és föld békéjét.
Amikor Sátán meghallotta, hogy Isten ellenségeskedést szerez közte és az asszony között, az asszony magva és az ő magva között, tudta: az emberi természet tönkretételére irányuló ténykedése megszakad, s az ember valamilyen módon képessé válik arra, hogy ellenálljon hatalmának. De amikor a megváltási terv jobban feltárult, Sátán együtt ujjongott angyalaival, hogy az ember bukását előidézve Isten Fiát is lehozhatta magas rangjából. Kijelentette, hogy tervei így még sikeresebben alakultak a Földön, és amikor majd Krisztus emberi természetet ölt, Őt is legyőzheti, s meggátolhatja az elbukott emberiség megváltását.
Mennyei angyalok fejtették ki ősszüleink előtt a tervet, amely üdvösségük érdekében született. Biztosították az emberpárt, hogy nagy bűnük ellenére sincsenek teljesen kiszolgáltatva Sátán uralmának. Isten Fia felajánlotta, hogy saját életét adja törvényszegésükért. Isten próbaidőt engedélyez részükre, és bűnbánat, valamint Krisztusba vetett hit által ismét Isten gyermekei lehetnek.
Amikor Sátánt a mennyből száműzték, elhatározta, hogy a Földet teszi birodalmává. Amikor megkísértette és legyőzte Ádámot és Évát, azt hitte, hogy megszerezte az uralmat e világ fölött, ,,mert engem választottak királyuknak" - mondta. Azt állította, hogy a bűnösnek lehetetlen bocsánatot nyernie, ezért az egész elbukott emberiség jog szerint az ő alattvalója, a világ pedig az övé. Azonban Isten odaadta saját drága Fiát - aki az Atyával egyenlő -, hogy viselje a törvényszegés büntetését, így gondoskodva lehetőségről, hogy az embert ismét kegyelmébe fogadhassa és édeni otthonába visszavihesse. Krisztus vállalkozott az ember megváltására és arra, hogy a világot Sátán kezéből kiragadja. A mennyben kezdődött nagy küzdelemnek éppen itt, a Földön kellett eldőlnie, pontosan azon a helyen, amelyet Sátán magának igényelt.
Az egész világmindenséget csodálatra késztette Krisztus megalázkodása az elbukott ember megmentéséért. Ő, aki csillagról csillagra, világról világra mindent bejárt, mindent felügyelve, kegyelmesen fenntartva minden lény életét a hatalmas világmindenségben, beleegyezik, hogy dicsőségét elhagyja és emberi természetet vesz magára - olyan titok volt ez, amelyet más világok bűntelen lényei szerettek volna megérteni. Amikor Krisztus emberi formában világunkba jött, mindnyájan különleges figyelemmel kísérték, amint lépésről lépésre végigjárta véráztatta útját, a jászoltól a Golgotáig. A menny látta a bántalmat és a gúnyt, amit elszenvedett, és tudta, hogy Sátán volt a felbujtó. Látták, hogyan nyernek teret az ellenség erői, amint sötétséget, bánatot, szenvedést árasztanak az emberiségre, és hogyan munkálkodik ellenük Krisztus. Figyelték, miként válik egyre hevesebbé a világosság és a sötétség között folyó küzdelem. Amikor Krisztus haláltusájában a kereszten így kiáltott fel: ,,Beteljesedett!", diadalmas győzelmi kiáltás hangzott végig a lakott világokon, és a mennyen is. A nagy küzdelem, amely oly hosszú ideig tartott Földünkön, most eldőlt, és Krisztus volt a győztes! Halála volt a felelet a kérdésre: szereti-e az Atya és a Fiú az embert annyira, hogy készek az önmegtagadásra és az áldozathozatalra? Sátán leleplezte valóságos jellemét: hazug és gyilkos. Világossá vált, hogy ha alkalmat kap, ugyanolyan szellemben, ugyanolyan lelkülettel uralkodott volna a mennyei lények felett is, mint amilyennel az embereken, akik hatalmában voltak. Az Istenhez hű világegyetem egyetlen hangban egyesült, Isten kormányzását magasztalva.
Ha a törvény megváltoztatható lenne, akkor az embert Krisztus áldozata nélkül is meg lehetett volna váltani - azonban a puszta tény, hogy Krisztusnak szükséges volt életét adnia az elbukott emberiségért, bizonyítja: Isten törvénye nem menti fel követelményei alól a bűnöst. Igazolja, hogy a bűn zsoldja a halál. Amikor Krisztus meghalt, Sátán pusztulása bizonyossá vált. Ha azonban a kereszt eltörölte volna a törvényt - amint sokan állítják -, akkor Isten drága Fia a fájdalom és halál elszenvedésével csak azt adta Sátánnak, amit az éppen akart, akkor a gonoszság fejedelme diadalmaskodott, az isteni kormányzat elleni vádjai beigazolódtak. Éppen az a tény, hogy Krisztus viselte az ember törvényszegésének büntetését, hatalmas bizonyíték az összes teremtett lény számára, hogy a törvény változhatatlan, Isten igazságos, irgalmas és önmegtagadó, és kormányzásában végtelen igazságosság és irgalom egyesül.
|
|
|
brrrbrrr |
2014.08.18. 07:41 (#25) |
|
|
én tudom sajnos  |
|
|
decotext |
2014.08.17. 09:34 (#24) |
|
|
Illike!
Ez nem kicsit sikerült félre! Ugye isten az mindenható és ismeri a jövőt is?! Nos, akkor amikor megadta A. és É. -nak a választási lehetőséget, hogy egyenek e vagy sem, a tiltott gyümölcsből, ugyebár hülyén akarta tartani az első emberpárt. Aztán azt is tudnia kellett, hogy majd hogyan döntenek! Aztán döntöttek, erre kiűzettünk..... s megkaptuk a szabad akartot!
Nos, ez tömény brutalitás és szadizmus! (S ez csak egy töredéke a tetteinek.)
Megteremti a szauruszokat, aztán kiirtja (még nem volt ember).
A nyalakodó Noénak megkegyelmez, de kiírtja a többi embert csak azért mert nem követik.
(Ez zsarolás is egyben és olyan mint Auschwitz vagy Dachau > tömeggyilkosság)
S végül, de nem utolsó sorban: évezredek óta hagyja, hogy gyermekei módszeresen beverjék egymás fejét, s irtsuk egymást. S mindezt karbatett kézzel nézi..... miközben ártatlan babyik is pusztulnak!
Szóval sántít nagyon az expozéd! |
|
|
|
|
|
|
legnagyobb példányszámban, isten kérdésnek, szeresd felebarátodat, ember mesére, biblia, legnagyobb, példányszámban, eladott, várva képmásában gondolkodott, célját felemelő vesszen, pompás mennyei réges, esetén eltökélten, juttatni félelem, szabott végére, magára rendelkezések, ízlelésétől lehet, szeretettörvényével elvakítottak,
|
|
|
|
