Belépés
Keresés
Kategóriák
Válaszadók toplistája
1. hatibacsi 20036
2. decotext 17332
3. geptop 16374
4. donaldduck 15550
5. hatarvadasz 13569
6. xenos 9874
7. feerko 9543
8. ibicimama 9280
9. piktorka2 9131
10. foxworkinspace 8624
Kinek a válaszát találták legtöbbször helyesnek?
1. ibicimama 1056
2. xenos 1031
3. dnemethk 845
4. hatarvadasz 810
5. donaldduck 744
6. pola62 730
7. geptop 665
8. hatibacsi 630
9. sunchat 489
10. gergelyferi 459
Helyesnek talált válaszok aránya
Tudjátok.hu már az Androidos készülékeken is!
Úton van? Épp válaszra lenne szüksége?
Tegye fel a kérdését!

Egy piros lámpánál is felteheti már kérdéseit, nem kell keresgélnie. Amint válasz érkezett a kérdésére, vagy új kérdés került fel, az alkalmazás jelezni fog.

Ön is segíthet másoknak, ha tudja a kérdésükre a választ, mivel az alkalmazás segítségével válaszolhat is.

Letöltés
Szeretne itt valaki IRODALMI versenybe szállni?
Miről van szó? Az 5letem az, hogy akinek kedve van, mutassa fel képességeit itt — egy irodalmi versengés keretei között!

Ennyire egyszerű? — Kérdezhetné most valaki az olvasók közül.
No, azért nem egészen...

Mindenekelőtt, Kedves ,,xenos"!: SZÜKSÉGES VOLNA, hogy ELFOGADD a következő javaslatomat!: A tervem az, hogy mindazok, akik a ,,Részvételi feltételek" (Lásd lejjebb!) elolvasása után úgy döntenek majd, hogy pályázni kívánnak, a pályaműveiket A TE e-mail FIÓKODBA — tehát a xenos@TVN.hu fiókba — küldjék!
Az indoklást meg fogod érteni, ha elolvasod a ,,Részvételi feltételek" 2. pontját!
Ha nem akarod v. nem tudod elvállalni a felkérést, azt nagyon sajnálnám, mert akkor sztornó az egész!...
Kultúra – Művészetek
A kérdést írta: foxworkinspace ( 2016.01.04. 04:59 )
Válaszok száma: 74
Címkék: versenybe, szeretne, irodalmi, szállni, pályaműveiket, mindenekelőtt, javaslatomat, képességeit, kérdezhetné, elolvasása,
1 2 3 4 5 6 7 8 
Válaszok Új válasz
foxworkinspace 2016.01.11. 04:51 (#74)
Helyesbítés: Az Ajánlás második szövegtömbjében az ,,Ehhez a történeteimhez" HELYETT: ,,Ehhez a történethez" a helyes!
foxworkinspace 2016.01.11. 04:46 (#73)
HALASZTÓ HATÁLY
— Dilemma avagy dupla vagy semmi... —
misztikus hit-,,tudományos" — à la fureur fantasztikus novella
Írta: Baksay-Róka Béla


Ajánlás — ,,étvágygerjesztő" gyanánt...

Jól figyelj, Olvasó! Amibe most ,,belekóstolni" szándékozol, nem egy szokványos szövegfájl lesz, — ezt nem fogyaszthatod el kapkodva! Nem habzsolhatod be, amiként azokat az unalmasan erőtlen betűhalmazokat szoktad, amelyekkel eleddig ,,megkínáltak", s amiért is — pillanatnyilag még — a jelen ajánlást követő sorokat is azokhoz hasonlónak gondolod. Márpedig én olyasmit a kezem alól kiadni nem fogok! (Szimplán rossz textust is csak egyszer követtem el, ám unalmasan erőtlen az sem volt, sőt!...)
Át kell hangolódnod, még mielőtt igazán belefogsz! Ehhez a történeteimhez türelmes és érdeklődő lélek kell. — Ki kell tárnod a lelkedet, mielőtt most lapozol! — És nem árt, ha némileg borús szemléletű képzelőerővel is bírsz, miközben hitbéli dolgokban is kétkedőbb vagy egy jezsuita térítőpapnál... Ha úgy érzed, mindez már túl sok neked — mert y, z generációs, kütyü-függő internet-zombi lévén a dolgod sietős, nincs kedved irodalmat olvasni (talán nem is tudsz...), esetleg rendíthetetlen istenhívőként szemernyi kétség sincs benned, ráadásul még a (teremtett?) jövőt illetően is derűlátó vagy szerfelett, tágulj még a környékéről is ennek az írásműnek, és én nem foglak tartóztatni! Ám, ha mégis úgy döntesz, alkalmas vagy a befogadásra, és kendőzetlen érdeklődéssel, vakbuzgó hittől mentes türelemmel, de sötét tónusú fantáziára fogékony szemlélettel figyeled, miként gördítem előtted a mese-szövetet, megkapsz tőlem mindent, amit egy arra érdemes olvasó egy elhívatott írótól csak elvárhat! De ne számíts andalító végkifejletre — itt nem lesz happy end!...
Helyezd hát magad kényelembe, tárd ki lelked, és vállald türelmes, de borúsan kétkedő éned, s figyelj, ha éhes vagy a szóra; figyelj, mert ha eléggé körültekintő vagy, az egyik sorban még egy elkövetkező művem címét is megtalálhatod!

Felbőszítő:
Az isteni jóindulatban hinni nem kisebb badarság, mint hinni abban, hogy egy szakavatott genetikus majd ,,jóindulatú atyaként" viszonyul az általa legyártott ötezredik emberi klónhoz... — Vulpes ,,Scepticus" Optimus Prætor

Megtámadtatás semlegesítő — avagy nem...:
A túlzás az egyetlen dolog a világon, amiből sohasem elég. — Salvador Dalí


Előszavak — naná, hogy dühítők...

Én nem hiszek az isteni jóindulat érdemi ,,működésében". Ha jól meggondolom, még azt is kétlem, hogy létezne valamiféle — isteni attribútumokkal rendelkező — fensőbb lény egyáltalán!... Meggyőződéses ateista vagyok tehát! No, de ez az én magánjogi bajom. Persze, írni valamit Istenről, pontosabban: az ő feltételezett létezése feltételezett epizódjáról és e ,,létezés" közbeni ,,működésmódjáról", nos az, ha lehetek ennyire — nyárspolgárokat és bigott istenhívőket egyaránt pukkasztó — provokátor (merthogy az voltam, vagyok s leszek mindenkor), nos, az már művészet!
De tegyük fel — most csak a játék kedvéért —, hogy mégiscsak létezik Isten!... Ez esetben viszont az előfeltevésem az, hogy ő (mármint az ,,Atya" időnként halandó földi ember képében — illetve minden, szerte az Univerzumban általa elevenné teremtett léthasítéka képében — játszik szerepet! Akinek ez már felette vérlázítóan hangzik, az gondoljon csak bele — kicsit alaposabban, és esetleges keresztényi elfogultságát most időlegesen háttérbe is szorítva — a szentháromság: Atya-Fiú-Szentlélek isteni egység dogmába, valamint a Jézus-misztériumba, majd próbálja meg — legalább egy gondolatkísérlet erejéig — e dolgok kvantumfizikai értelmezésének lehetőségét tekintetbe venni. Ha pedig valaki eljutott már idáig, fel kell tennem egy kérdést: ugyan miért is volna az Úristen alapvetően jóindulatú — éspedig cselekvőképesen eleven létezők közötti viszonyrendszer szerinti értelemben jóindulatú — egy szereppel?!... Azzal a szereppel, amelyet egyébiránt ő a saját kvantumfizikai léthasítéka alanyának ,,öltözve" eljátszik. És ha már feltételezzük a ,,Mindenható" létezését, akkor itt van még egy másik szempont is: mi van, ha álmodhat is minket — és szintén nem csak egyedül minket, földi embereket álmodhatja — Isten?!... Megjegyzem, függetlenül attól, hogy létezik-e ,,A Nagy kreátor" avagy sem, könnyen meglehet, hogy ebben a beláthatatlanul hatalmas Kozmoszban létrejöhető (álmodható...) számtalan entitás között nem mi, földi emberek valánk az egyedüli érdemleges — az értelmesség ,,kosztümében" álomba hívható — szereplők!
Ha tehát úgy vesszük, hogy ,,Nagyszellem" működik felettünk, ám ő csak álmodik minket, akkor ez esetben, ha egy ember — vagy ,,A Nagy Alkotó" akármely' más ,,teremtménye" — általában ,,létezik", akkor nem is sejti, hogy ő végtére is ,,A Nagy Életre-lehelő" álom-teremtménye — Isten álma csupán —, semmi több, és csak akként létezhet, és csak azt álmodhatja ő is, amit ,,A Nagy Rejtezkedő" az ő szerepében álmodik!...

Még egy perc, mielőtt — Pandóra módján — ténylegesen felnyitom a ,,szelencét". Régi történet ez már. Régi és igazán nem vidító. Egy hajóúton éltem át, még ,,nyeretlen" gyerkőc koromban, úgyhogy mostanra már csak egy kevéske, ámde esszenciális párlat maradt meg bennem, mégis, a lényegre azért emlékszem, és ez a fontos, az emlékek hiátusait pedig alkalmasint majd kiegészítem. De előre megmondom: ahol csak lehet és érdemes, alaposan megtoldom és megcsavarintom a szálakat, és meg foglak vezetni, Kedves Olvasóm! ,,Csalni" és ,,lódítani" fogok, ám ha netán rá is jössz majd, hol van a ,,bukfenc", akkor sem érezed majd becsapva magad, mert a ,,csalás" élvezetes lesz! De azért jó, ha felkészülsz, mert ebben a ,,dobozkában" még a remény szikrája sem marad meg — legalább vigasztalásul... —: itt nem lesz happy end! Kezdjünk hát bele.

֍

Ó, az a réges-régi nyár, a gyermekkor valószerűtlenül végeérhetetlen hosszúságú, boldogítón álomszerű csodás napjaival, amikor alig érzékelni az idő múlását, mert mentes vagy még a gondterhelt felnőttség szikár valóságra ráébresztő, lélek-próbáló, termékeny gondolatot karámba záró nyomasztó felelősségtudatától! És az a különös hajóút a Dunán... — istenem, mennyi ideje már, talán ötven éve is elmúlt? Igen! 7-8 éves lehettem, nem több.
Nos hát, az időpont 1962. vagy ‘63. kora nyara. Édesanyámmal utazunk — és rajtunk kívül még vagy 100-120, esetleg százötven ember — a Petőfi gőzhajón, ha jól emlékszem. (De ha mégsem az volt, hanem a testvérhajó, a Kossuth, az most érdektelen.) Akkoriban — úgy 4-5 éves koromtól 10-12 éves koromig — szinte minden év nyarán ,,lecsorogtunk" valamelyik hajóval a fővárosból a folyón, anyám szülőfalujáig, a Tolna megyei Madocsáig, nővéréhez, Örzse néném családjához. Szerettem azokat az utazásokat, pedig jó néhány alkalommal rohamtempóban igyekeztünk a Szabadság-híd és Erzsé... — te jó ég!, akkor épp' csak, hogy formálódott még az 1964-ben újként épített — mármint a hajdan' világszép stílű, de 1945-ben a németek által a folyamba rontott régit ,,letisztultan egyszerű" pilonok közt átértelmező — Erzsébet-híd! Megjegyzem, most, hogy így belegondolok, súlyos tévedés, mi több, bűn volt a korabeli kormányzat részéről, amikor is annak idején nem az elpusztított, ,,ódivatú" híd ,,feltámasztását" tűzték ki célul — ami a fellelhető hajdani tervrajzok, valamint a számtalan fénykép és festmény alapján minden bizonnyal maradéktalanul megvalósítható lett volna —, hanem egy teljesen új — a kor technológiai, költségvetési adottságainak, és a majdan' várható forgalmi terhelésnek ugyan megfelelőbb (egyszerűbb, olcsóbb, szélesebb), ám a ,,jogelőd" lenyűgöző szépségét meg sem közelítő —, sematikus konstrukciót emeltek a Duna fölé.
Szóval, jó párszor kifulladva érkeztünk anyámmal a Belgrád rakpartra, a Gellért-heggyel szemközti Duna-parton lévő MAHART hajóállomáshoz, mert vagy az volt, hogy a szabadsága idejét megelőző hét szombatján indultunk a munkahelyéről — a IX. kerületi, Zsil utcai óvodából, ahol is ő óvónőként dolgozott, s ahová engem elébb odarendelt —, vagyis csak indultuk volna, csakhogy azokban az időkben a szombat még a jelenkorinál is szélesebb általánosságban munkanap lévén, neki a hét ama napján is helyt kellett állnia és strázsálhatott, míg délután 3 óra-fél négy tájban (vagy még később) az utolsó csemetéért is eljött végre valamelyik szülője; ha pedig anyám már szabadságon volt, és a Zsil utcánál jóval távolabbi, VIII. kerületben lévő, Százados úti szükséglakásunkból* indultunk egy kora délelőtti időpontban (ez is egy ilyen alkalom volt), akkor is gyakorta csaknem kifutottunk az időből, mert jóanyám nem igazán jeleskedett az úti előkészületek ütemezésében, én meg persze, mint afféle szándéktalan rosszcsont-gyerek, a lehető legváltozatosabb eszköztárral ,,sürgölődtem" igyekezetének rendületlen akadályozásán...

* Ahogyan arra egykori legelső — 1993-ban jegyzett — írásomban, a ,,Folytassa, Tizedes!" címmel létrejött, és általam szomoreszk műfajúnak besorolt elbeszélésemben tettem először utalást: a XX. század második évtizedének elején(?) felépített híres-hírhedt Százados úti szükség-lakótelepet már csaknem 30 éve lebontották (a Művész-telep még megmaradt), aztán egy — szintén nem igazán a társadalmi elit számára kialakított — ,,lakóparkot" húztak fel helyébe, ahová persze, már fel sem ajánlották visszaköltözésünk lehetőségét, pedig mi sem tartoztunk a felső tízezerhez... — Szerző

Azon a napon meg különösen égett lábunk alatt a talaj. Annyira késésben voltunk már, hogy nem is a rakparti mólóhoz készültünk, mert biztosra lehetett venni: mire odaérnénk, a délelőtti járat már úton van, a rá következő pedig talán csak déltájban (vagy délután 2 óra körül?) indult volna, úgyhogy a Százados útról eligyekezve a Boráros tér felé vettük az irányt, és ott anyukám keresett egy pepita taxit (Pobjeda vagy Warszava lehetett, ha jól emlékszem), ami aztán a vezetővel megalkudott 40 vagy 60 forintokért(!) (a taxisok már akkor is saját zsebre dolgozó, minden hájjal megkent ,,útonállók" voltak...) tempósan elvitt minket árkon-bokron keresztül Budafok — Háros hajóállomásra, mert anyu tudta, hogy ott megállása lesz a gőzösnek. Manapság persze, már rémálmában sem kockáztatna meg ilyesmit, nem pusztán csak, mert az életkorából és életgyötrelmeiből meg mindenféle testi elesettségéből következő nyavalyáinak (súlyos szív- és érrendszeri problémák, combnyak-törés, majd pár év múltán gerinc-csigolyái összeroskadása, legvégül pedig a rák...) köszönhetően, break-táncosokat megszégyenítő testtartása, továbbá járókerettel támogatott lábcsúsztatása nem tenné őt kifejezetten alkalmassá a közlekedési eszközök közötti ,,váltó-futásra", hanem mert talán fél havi élelem-költsége is rámenne egy ilyesféle — megelőző — ,,hadmozdulatra"...*

* Amikor — 2002. áprilisban — belekezdtem ebbe a novellába, Édesanyám betöltötte 82-ik életévét. Most azonban, 13 évvel később, 2015. szeptember havában, amikor is sok év kihagyás, majd többszöri átdolgozás és bővítés, kiigazítás után végre is kiadom kezem alól a ,,sztorit", ő már — egy a Hamletből vett idézet-szegmentum kissé átszerkesztett betoldásával fogalmazva: csaknem három éve eltávozott a nem ismert tartományba, ahonnan nem tért meg utazó. Mégis, engedtessék meg számomra a jog, hogy már ne kelljen megváltoztatnom többé a történet ideje felől nézve jövő idejű — tehát az ő eleven létezését feltételező — fogalmazást. — Szerző

Nincs tovább húrfeszítés — elértük azt a hajót! Tömve is volt rendesen: Budáról és Pestről hazautazó kofák, meg hozzánk hasonlóan rokonlátogatásra igyekvő, vagy éppenséggel rokonszemléből visszatérő családok, no és (akkor én azt még nem tudtam, csak utólag jöttem rá), a 4-6 órás folyami utazás kihagyhatatlan ,,kellékei": gáláns kalandra vágyó férfiak és nők, a déli határ felé igyekvő, mindenféle üzletelők, meg más fura alakok — kis tétekben játszó vadkeleti (hamis-)kártyások, és egyéb kóklerek, talán még zsebesek is — színesítették az úti közönséget, kicsit olyasféleképpen, mint Mark Twain Mississippin játszódó gőzhajós elbeszéléseiben.
Elvackoltuk hát magunkat a zárt utas-fedélzet ,,nagyszalonjában", ám én néhány percnél tovább biztosan nem tudtam megülni a helyemen; ugyanúgy, mint korábban, felkerekedtem, hogy körbejárjam a járművet. Talán a folyó átható szaga — akár a test feromon-kipárolgásával ható tömény asszonyi vonzerő —, és az a fura, ugyancsak nem hétköznapi szag-intenzitású gépezet — a lapátkerekeivel vizet csapkodó, ormótlanságában is lenyűgöző hajó — hatott rám olyan pezsdítően, hogy minden egyes alkalommal megunhatatlanul elismételtem a szertartást: végigjártam a zeg-zugos főfedélzetet, azután fellépcsőztem a felső fedélzetre, a hajó orr-részébe, hogy a szembe fúvó szélben figyeljem, amint ki tudja, hány csomóval hasítjuk a vizet, s hagyjuk magunk mögött percről-percre a városszél mind' ritkásabb épület-tömbjeit s siklunk szinte észrevétlenül a kiépítetlen partoldalak közé, mígnem végre is az egyre tömöttebb ligetsávok zöldellő fái mögött teljes mélységében bontakozik ki a folyamvidék tágas panorámája. Az orrból aztán átsétáltam a tatra, és néztem egy darabig a hajó által kavart, zubogó farvíz-fodrokat, végül lementem az alsó fedélzetre, hogy megkeressem a gépházat, amiben olajszagún ott dübögött a legigézőbb működő szerkezet, amit valaha láttam addigi életemben. Benéztem a nyitott, de keresztbe akasztott lánccal mégis csak elrekesztett, szegecselt vasajtó nyílásán — minden mozgott, lüktetett —, de sehol senki a masinák között. Átléptem a kazántér ajtajához, ott tett-vett egy szurtos, izzadt ember, de ő nem az volt, akire számítottam. Akit én kerestem, az egy idősebb, bizalom-keltően barátságos gépész volt, aki legutóbb annyira pártfogásába vett, hogy nemcsak a lapátkerekek hajtó-tengelyét mozgató, félelmes méretű forgattyús-karok diadalmas körtáncát engedte közelebbről megnéznem, hanem még a gőzkazánok ,,etetésére" is meginvitált. A mostani gépész azonban nem keltett bizalmat bennem, úgyhogy csalódottan visszaballagtam anyámhoz. Ő kicsomagolta úti elemózsiánkat, akkori KEDVENCEINKet: rántott csirkecombot és sült-krumplit, majd elkezdtünk falatozni. Én evés közben a helyiség közepén elhelyezett, ovális asztalt körülvevő zajos társaságot figyeltem, akik épp' az imént fejeztek be egy heves kártyalap-csapkodásba torkolló, felpörgetett partit (talán ultit?), és most egymással élcelődve, kötekedve vezették le a játék-hevületet. Négy férfi félkörben, mellettük és velük szemközt a feleségeik vagy barátnőik, mögöttük a kibicek, nézelődők, drukkerek és ellendrukkerek csapata. Ma visszagondolva, valamelyest olyannak tűnt a kép, akár egy vadnyugati határváros saloon-ja a hetivásár idején: csak a colt-ok, a bárpianista — no meg a színpad, a revű-tánckar lányaival — hiányoztak...
Valamelyik játékos úgy jellemezte a véghajrát, hogy az olyan volt, akár egy hegyomlás! A szórványos nevetés elültével a kártyás kompánia is láthatólag ebédszünetre készült, ám egyikük, egy halk szavú, 30-as éveiben járó férfi, utalva rá, hogy a közbevetett megjegyzésről jutott eszébe a dolog, belekezdett egy históriába. Nem hallottam tökéletesen, mit mond, mert mi oldalt, az ablakoknál ültünk, talán 4-5 méterre attól az asztaltól, és közben persze, zajlott az élet a helyiségben: jöttek-mentek, duruzsoltak az emberek, s mindehhez a gépek monoton dohogása meg a hajóval ölelkező víz folyamatos surrogása adta a ,,zenei" alapmotívumot.
Nem tudom, más hogyan van vele, de számomra az 5-6 éves koromat megelőző időkből gyakorlatilag egyetlen átélt helyzet, esemény sem barázdálódott nyomot hagyó mélységben emlékezetem ,,tároló lemezébe", de a későbbi gyermekkoromban velem történt, vagy mások között lezajlott beszélgetések felidézhetősége is alig-alig tágul hangsúlyosabb kifejezéseknél és mondattöredékeknél tágabb körré. Itt is csak az elkövetkező, felzaklató események erőteljessége az, ami valamelyest hozzásegít ahhoz, hogy az átlagosnál több részlet emelkedjék fel a múlt mélységeiből.
Ahogy emlékezem tehát: az elbeszélő szüleinek (vagyis inkább az apjának) a II. Világháború előtt egy eléggé tekintélyes bor-nagykereskedelmi cége lehetett, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is voltak lerakatai. Úgy tűnik, mintha a történet-mesélő apja a barnainges hatalomátvétel után felszámolta volna németországi üzletházait (talán, mert nem bízott többé a nyugodt üzletmenetben, és félt, hogy a nácik esetleg kisajátítják az idegen érdekeltségeket?), majd (Ausztria bekebelezése után?) a magyarországi anyacégen és a lengyelországi leányvállalaton is túladott, úgyhogy már csak a görögországi Thesszalonikiben(?) lévő kikötői raktár(?) maradt a tulajdonában. Miután pedig Lengyelország is az őrült piktor ,,étlapjára" került, az apa elhatározta, hogy átköltözteti a családot Görögországba.
Az elbeszélő említette, hogy apja rengeteget mesélt neki Görögországról: a tájakról, a görög ,,hőskorról" — Hellaszról, melynek rajongta történelmét —, aztán ő maga is teljesen tűzbe jött, ahogy ezt szóba hozta, s feltáruló közvetlenséggel ecsetelte, milyen különleges ajándék is a sorstól, hogy egy olyan rendkívüli görög szépség lehetett apja szerelme, majd a felesége, mint aki aztán anyaként is felülmúlhatatlannak bizonyult, hisz' legalább annyira intellig...



Tűző nap, verőfény; egy domboldal alján húzódó ösvényen megyünk; előttem apám és anyám, kofferral kezükben, mögöttem a húgom(?), nővérem(?); kőhajításnyira tőlünk, fent a domboldalon, szerteszét a fűbe süppedő, részben betemetett rom-kövek, csonkán álló, félig vagy teljesen eldőlt, töredezett oszlop-torzók a ritkás facsoportok közeiben. Távoli dörgés zaja. Villámlás? Fel sem kapjuk a fejünket. Mi a testvéremmel nem értjük még a világot, még nem fogjuk fel, hogy épp' most hullik szét minden, hogy már százezrek haltak meg, s hogy már Görögország is hadszintér, és csak haladékot kaptunk, nem pedig esélyt a túlélésre. Egyszerűen csak örülünk, hogy láthatjuk a tengert és élvezzük a szabadságot. A húgom játékra provokál, öltögeti a nyelvét, szamárfület mutat, elkezdünk kergetőzni. Előre szaladunk a szüleinkhez, megelőzzük őket, aztán vissza, el mögöttük, aztán ismét feléjük. A húgom felszalad a romok irányába, én utána. Az első oszlopok közt pajkoskodunk, aztán lezúdulunk a domboldalon, vissza az ösvényhez — ismét egy villámlás, most már közelebbről. Anyám néhány másodpercre megáll, hogy pihenjen, apám sietősen tovább megy, aztán pár lépés után hátrafordulva anyámat sürgeti, ő újból elindul, apám után siet, felveszi a ritmust, már mindketten szaporábban lépkednek, apám minket is figyelmeztet. Mi, mintha meg se hallanánk, tovább fogócskázunk. Apánk újra ránk szól, én végre szót fogadok, előtte pár méterrel lefékezek, aztán nyújtózkodva, szökdécselve próbálom elérni az út menti fák legalsó ágainak leveleit. A húgom egy utolsó lendülettel még felszalad a dombra, már újra az oszlopok között van — hihetetlen erejű robajlás szakad ránk az égből. Én annyira megrettenek, hogy azonnal bevizelek.
Megszeppenve hátranézek, és látom, hogy a szüleim a földre kucorodtak ijedtükben. A húgom fenn, egy a földből alig kilátszó kődarab mellett fekszik, tőle alig két méterre csaphatott le a villám, és talán az hasíthatott belé az egyik, korábban már megdőlt oszlopba, ami végleg lezuhant a földre, és most — láthatólag nem a húgom helyét célozva, de megindul lefelé a lejtőn. Apám és anyám feltápászkodik meggörnyedt, guggoló testhelyzetéből, a húgom felé kezdenek szaladni, de látják az ,,életre kelt" oszlopot, ami túl gyors, és egy pillanatra megtorpannak, hogy bevárják, míg elgördül előttük. Már kevés híján egyvonalban vannak, amikor az oszlop egy kiálló sziklában megdobódva irányt változtat — és egyenest apámnak fordul. Apám elrugaszkodik, hogy elkerülje, de megbotlik... — ,,Úristen! Végem!..."


Folytatása következik! — Már, ha igény van rá... Ámde a folytatást CSAK ,,EMILEN" KERESZTÜL KÜLDÖM annak, aki kéri!
ludwigtoth 2016.01.10. 21:16 (#72)
#70
kedves kessler

egy ilyen kérdést....
Már ne is haragudj...

Amikor én azzal foglalkozom, hogy ingyen fűtsek a nap minimális energiájával?

Neked meg 1000000 V-os gombelem?...
hatibacsi 2016.01.10. 21:10 (#71)
Sajnos csak 5000 voltos van...

https://www.youtube.com/...nfSZtDgf6 k
kessler 2016.01.10. 11:20 (#70)
Kedves hatibacsi!

Eszerint azonos területen dolgozunk. Nem tudnád megmondani, hol tudnék 1000000 voltos gombelemet venni a nemrég vásárolt lézernyíl pisztolyomhoz?
hatibacsi 2016.01.09. 19:46 (#69)
Ohh, Kessler uram.! Megbocsáss, pongyolán fogalmazott plagizált mondókámért, de az egy hete tartó éjszakázás, maár nem vénnek való vidék! Némi tér idő problémám támadt,amikor rossz irányba hajlítottam őket, a legújabb frekvenciásan impulzusmodulált, Mohai Ágnesre épűlő mikromodulátorral. Sajnos a fáradtság miatt, egy tized mikrosecundumos probléma adódott.
kessler 2016.01.09. 17:38 (#68)
Kedves jn!

Az utolsó idős kérdéssel kapcsolatos bizonyos válaszok valóban megalapozzák az előbbi megállapítást...
jn 2016.01.09. 17:28 (#67)
Egyedem, begyedem, tengertánc...

Sajnos, ez a nép keresztre feszíti a zsenijeit, mert nem tudja vagy nem akarja megérteni őket, lásd Shane Tusup.
kessler 2016.01.09. 08:14 (#66)
Kedves hatibacsi!

Kikérem magamnak! Nem feljebb léptem, hanem tovább egyed fejlődtem, gyakorlatilag evolúciós ugrást jelentek az emberi fejlődéstörténetben. A Smithsonian National Museum of Natural History áltudósai ugyan nem akarnak elismerni, de több mint valószínű, hogy nekem van igazam. Ha tévedek, akkor pedig csak félre érthettek, tehát nem tévedtem. Magammal kapcsolatos alaptételem, hogy férfiként nem a teremtés koronája vagyok, hanem minimum a teremtés koronájának legcsillogóbb ékköve. De megeshet, hogy pusztán szerénységből alábecsültem önmagam. Ugyanakkor köszönöm, hogy a magad téves módján bár, de felismerted, hogy hozzám mindenki csak mérhető, ám nem hasonlítható! Ezek után sértett önérzettel ugyan, de mégis megengedem neked, hogy leborulj isteneket nagyságrendekkel meghaladó nagyságom előtt! Néhány ál-pszichiáter ugyan mindenféle mentális betegséget állapított meg nálam, de mit tudhatnak azok a kis professzorocskák a szánalmasan megvetendően alacsony szintet jelentő, maximum MTA tagságukkal? Még írni sem tudnak, mert állandó és nem levelező tagok.
hatibacsi 2016.01.09. 07:23 (#65)
Kessler! Azért lásd be! Te aki az evolúció csúcsa voltál, ám eggyel feljebb léptél, helyet adva azoknak, akik a nyomodban szeretnének járni, egyedül maradtál, ám akik követnek, az előzés szándékával, kénytelenek másra is pillantani....
1 2 3 4 5 6 7 8 
Facebook komment
További címkék
szokványos szövegfájl, unalmasan erőtlen, jelen ajánlást, kezem alól, helyesbítés, ajánlás, második, szövegtömbjében, valóban idegen akkori, tempósan leborulj testi, robajlás ugyanakkor miért, mindehhez ösvényhez, helyzet idáig, átlagosnál szándékával, szurtos hétköznapi, zajlott tengertánc, korabeli kazántér,
TVN.HU, Képtár, Blogok, Videótár, Szótár, Házi Receptek, Fecsegj, Véleményezd!,
© 2024 TVN.HU Kft.